Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1978 / 6. szám - TANULMÁNY - Lengyel András: Brichta Cézár, József Attila és A Dunánál

LENGYEL ANDRÁS Brichta Cézár, József Attila és A Dunánál Az Egyszerű éne kelőnek, Brichta Cézár (1902—?) első verseskötetének ismerteté­sét József Attila tollából 1928. június 16-án közölte a Nyugat. Ez a kritika az el­múlt ötven esztendő során közismert, sokat idézett s emlegetett írás lett. Nem is alaptalanul, hisz a 23 éves József Attila 'teoretikus igénnyel itt, e kritikában fogal­mazta meg először a szocialista költő általa vallott ars poeticáját, esztétikai meg­nyilatkozásai egyik legfontosabbikát. „A formai szempontoktól eltekintve — írja József Attila e kritikában —, minden szocialista pretenzióval fellépő költővel kap­csolatban — éppen a szocializmus érdekében — elsősorban azt kell megvizsgálni, hogy mennyiben élte át a szocializmust mint költészetet, pontosabban szólván, esz­mei tartalmát mennyiben sikerült lelkivé változtatnia. Ez fontos szocialista szem­pontból, mert enélkül még a munkásság osztályharea is válhat szocializmus elle­nessé, és fontos nem szocialista szempontból, mert egy tömegmozgalom emberi mély­ségét méri.” (József Attila összes Művei — továbbiakban: JAÖM — 3:10.) E so­rok, kétségtelen, ma már méltán híresek. A kritikának ez az epigrammatikus tömör­ségű részlete azonban (nyilván főleg e részlet nagy elméleti—elvi jelentősége mi­att) elvonta a figyelmet az ismertetés voltaképpeni fő részétől, Briohta verseinek Jó­zsef Attila-i értékelésétől. E vonatkozásban, sajnos, mi sem jellemzőbb, minthogy József Attila cikkeinek Forgács László készítette válogatásában e recenziónak csak első, „direkten” elvi jellegű fele került be; a többi, nyilván mint a szerkesztő sze­rint érdektelen vagy kevésbé érdekes rész, kimaradt. Az irodalomtörténészi figyelem e részleges, mondhatnánk, szelektív működését azonban fájlalnunk kell. Több szempontból is. József Attila ugyanis, tudjuk, ko­molyan vette a kritika-írást, eszménye éppen a tárgyi kritika volt (nem az „elvi, Ars Una” kritika), s így az, hogy kritikájában konkréten mit dicsért s mit bírált s mindezt milyen érveléssel tette, általában is, ez esetben is mélyen jellemzi esztétikai gondolkodását, ízlését. Sőt, nyugodtan leszögezhetjük, éppen az Egyszerű énekek bí­rálata a jó példa rá, voltaképpen a kritika tárgyilag bíráló, illetve dicsérő részei adják meg az elvi-elméleti bevezető rész konkrét tartalmát, valódi jelentését is. Mint minden kritika tudományos mérlegelésénél, ennél is tehát óhatatlanul föl kell hogy merüljön (előbb vagy utóbb) a kérdés: miről is tanúskodik tulajdonképpen József Attila írásának és Brichta Cézár kötetének utólagos konírontálása, egyszerűbben szólva, összevetése, összeolvasása? S vajon igaza volt-e a kritikusnak? Időtállónak bizonyult-e esztétikai értékítélete? Vagy esetleg melléfogott, s nem annyira a bírált művet, inkább önmagát jellemezte, önmagáról vallott, ha közvetve is? (Gyakorla­tilag, persze, nagy költőről lévén szó, ez utóbbi lehetőség sem volna túlzottan nagy baj.) A választ, ha lehetetlenné nem is teszi, alaposan megnehezíti, hogy Brichta ma már meglehetősen elfelejtett, irodalmi tudatunkból kihullott költő s így rá vonat­kozó, irodalomtörténeti biztonságot adó támpontunk alig van. Az persze biztos, az Egyszerű énekek (1927) volt első s utolsó kötete, s bár a húszas, harmincas években kb. egy bő évtizedig a Népszava legtöbbet foglalkoztatott költői közé tartozott (bi­zonyos értelemben tehát ún. pártköltőnek számított), viszonylag hamar kihullott az irodalmi életből. Jellemző, hogy még a különben nagyon precíz és részletes Gu­lyás Pál-féle életrajzi-bibliográfiai gyűjtemény is alig tud mondani róla valamit, ne­vét pedig évtizedek óta nem nagyon ejtette ki irodalmár (hacsak nem a szóbanforgó József Attila-ismertetés alkalmával). A Brichta „tehetségét”, költészethez való „belső diszpozícióját” (is) fölemlegető 546

Next

/
Oldalképek
Tartalom