Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1978 / 6. szám - TANULMÁNY - Szántó Ágnes: Két korszak határán - Krúdy Gyula: Régi és új emberek

ha látjuk, hogy valóságnak tartja az idegen, tudjuk abból, hogy hiba nélkül játszottunk.”

Mikszáthot követi a nőalakok rajzában is. Alig különböznek egymástól pár jellemvonásban s néhány külsőségben — Brunszvikné sánta egy picit, ezért jár lovon, Flóra kicsi, Boriska sudár termetű — egyébként a „piskótalábúak” táborából való valamennyi.

Brunszvikné elkártyázta a vagyonát és nem is bánja. Legföljebb „beállók a legelső cirkuszba, és magasiskolát lovagolok a publikumnak” — mondja hetykén a vén Ecsedynek. Követné ezzel Andráscsik Zsuzsanna anyját, Boronkay Krisztinát, Wart Erzsébetet, A podolini kísértet hősnőjét, s velük együtt a mikszáthi elődöt, a Beszterce ostroma Esteiiáját. Emez ígéretes jövő helyett — megtisztulva az ifjabbik Ecsedy iránti reménytelen romantikus szerelem tüzében — végül feleségül megy az idősebbik Ecsedyhez. Bármennyire igyekezett is írónk e különlegesnek szánt nőt elmélyülten jellemezni, közhelyeken túl most sem jutott.

Ugyancsak jellegtelen a másik két nőalak is. Még — Rónay György szavát kölcsönözve — atmoszférájuk sincs. Csupán egy-két vonással veti őket papírra Krúdy, ezek közül is azonos némelyik a három nőben. Ketten jól lovagolnak, a harmadik — Fátyol Boriska — pedig remek hajtó. (Neki is cirkuszi jövőt jósol a pletyka az esküvője előtt.) Mindhárman szépek s mindhárman idilli szerelemre vágynak, a két fiatalabb végül részese is lesz. Igaz, különböző időben más-más módon vélekednek erről. Brunszvikné önfeláldozóan lemond róla, mivel viszonzást nem remélhet; Berki Flóra szalmaözvegysége idején int búcsút „örökre” a boldogságnak, s életét jótékonykodással kívánja tölteni. Fátyol Boriska felvilágosult elveket vall, fura módon mégsem szerelmét választja, hanem egy vén várurat, hogy csak aztán fusson-meneküljön sorozatos lélektani léptelenségeken át a szerelem révébe. (Szökés közben előbb: „A királygázlói vasúti állomás felől a havas országúton, amelyet a szánok, gyalogosok elég simára tapostak, egy kackiás parasztmenyecske lépegetett hetyke csizmácská- jában. (...) A hó ropog a csizmácskája alatt, amint jókedvűen halad (a kiemelés tőlem: Sz. Á.) torony irányában a havas tájon, ahol rajta kívül élőlény nem látszik sehol.” Majd ezt mondja az álruhás Boriska Ecsedy Jánosnak: „— Egyszer te jutottál eszembe, majd nyomban utána a Tisza, amelyre lékeket vágnak ilyenkor a halászok. Aki egy ilyen lék alá ereszkedik, sohasem tudják meg, hová és merre tűnt el.” Melyik lelkiállapotát higgyük el?...)

Régi emberek e nők, még ha rövid időre új eszményeknek hódolnak is; azzá teszi őket az írói utánzás kényszere, a szándékoltsága miatt minden hitelt nélkülöző happy end idillje. Hol vannak és milyenek hát az újak?

Újak a cseh gyárosok is. Hogy gazdagságukon kívül milyenek is valójában, nem derül ki. Talán nem is fontos, hisz nem a magyar föld táplálja őket.

Az újfajta ember, akire Krúdy a címmel is utal, az ifjabbik Ecsedy, János. A szép szál legény, de tehetetlen szerelmes láttán Filire is gondolhatunk, aki elől, mire fölébredt, szintén elvitték az asszonyt, de Ecsedy gyámoltalansága nem efféle tunyaság, más eredetű és más színezetű. Jogot végzett, értelmes, fogékony ember. Tétlenségre nem agyának tompasága kárhoztatja. Berki Flóra esküvőjéről hazafelé kocsi- kázva ilyennek érzi a különbséget apja és maga közt: „Ö a modern ember, az apja a régi, az ódivatú. Emez telve van lelkesedéssel az élet iránt, telve akaraterővel, ambícióval. munkakedvvel. meglevő gondjait annyira kevesli, hogy mindig újat és újabbat vesz a régiekhez; amaz a fáradt, kedvetlen, elmélkedő ember, akinek minden tettvágya, akaratereje kitelik gondolatainak világából, ki talán a legszebb, legférfiasabb tetteket tudja elgondolni, megszerkeszteni emléjében, de valójában annyi energiája sincs, hogy igazán, komolyan szeretni tudjon...” Előttünk áll a századforduló embere, aki az álmot, az álmodozást többre tartja a valódi élményeknél, tevékenységnél; Reviczky, Török Gyula, Gozsdu Elek és mások hősei után előttünk áll ama modernek egyik újabb magyar képviselője, akik számára a társadalmi konvenciók már nem jelentenek megoldást, akik menthetetlenül be vannak zárva személyiségük, magányuk burkába, akikről Virginia Woolf kifejezését kölcsönözve elmondhatjuk: benyomásaik már nem érvényesek mások számára — itt elsősorban az apa és Brunsz542