Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 6. szám - Csaplár Vilmos: Koralista történet az ezerkilencszázhetvenes évek első feléből (elbeszélés)
— Jó, hagyjuk. Arról beszélj inkább, hogy milyen munkát akarsz végezni majd! — Karrierista leszek, mit szól hozzá? Rájöttem, hogy igazából nem vagyok én borongós, fájdalmas képű fiatalember, és nem is érdekelnek az elméletek. Az egész csak látszat. Ügy érzem, megrekedtem félúton, nincs helyem, nem juthatok sehova, ezért úgy teszek, mintha én lennék a döntő fél, mintha mindent tudnék már, és azt mondom: „Nem érdemes.” Holott a siker, akármilyen formában jönne, elfeledtetne mindent. — Érdekes, amiket mondasz magadról, igaz, nem éppen hízelgő. Habár úgy látom, több benned a képzelgésre való hajlam, mint a tettrekészség és a tények iránti érzék. Miért nem próbálsz legalább valamit megvalósítani a terveidből, mégha olyan zavarosak is. Közben kialakulna a tények iránti érzéked. — Maga nem is figyel rám! Vagy csak tetteti magát? Komolyan nem látja, mennyi minden megváltozott? Honnan is látná? Csak a múltjának él! Igen, megváltozott, ha egyáltalán valaha is más volt. Hát nem veszi észre, hogy én semmit se valósíthatok meg? — Miért nem? — Azért, mert... mert már alkalmatlan vagyok ... rá. — Figyelmeztetlek, hogy megint összekevertél különböző dolgokat. Ezekre a bizonyos „bűntettekre” alkalmatlan vagy, az meglehet. De hát annyi baj legyen! — Gúnyolódik? — Jól van. Nehéz a dolgod, hiszen magadat sem ismered, ugyanakkor azt már tudod, hogy önismeret nélkül a£ ember nem juthat messzire. — Lemegyek vidékre, mit szól hozzá? Falura. — Mit szólok? Miért mennél? — Mert a városi ember nem él igazi életet. „Átok ül a köveken.” Itt már annyian meghaltak hiába, nagy tervekkel a fejükben, amikből semmi sem valósult meg. — Az ember egy faluban is élhet „nem igazi” életet, hogy a te szavaidat használjam, és ott is meghalhat „hiába”. Ebben a tekintetben nincs különbség. — Na látja, akkor meg miért menjek el innen? — Én nem tudhatom. Te találtad ki. — De akkor hol fedezzem föl a hagyományokat. Szóval, amitől az ember nem lógna így a levegőben. — Itt. Ahol élsz. Ha itt nem jutsz el a közösséghez, amelynek tagja vagy, falura is hiába mennél. — Magának voltak ilyen problémái annakidején? — Más világ volt az. — Voltak vagy nem voltak? — Akadtak, ha nem is pontosan ilyenek. — És mit csinált? Mesélje el! — Hosszú volna. Hosszú és bonyolult. Talán majd egy másik beszélgetésünk alkalmával elmondom. Annyit mindenesetre már most előre bocsátanék, hogy a szenvedések, a nehéz időszakok, amelyekből nekünk bizony kijutott jócskán, sokat segítettek. — Ügy, szóval maga szerint is a szenvedés nálunk valami nemzeti sorsféle? — Fiam, a szenvedés nem nemzeti, hanem emberi. Az emberiség története tele van szenvedéssel. 507
