Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 6. szám - Csaplár Vilmos: Koralista történet az ezerkilencszázhetvenes évek első feléből (elbeszélés)
CSAPLÁR VILMOS Moralista történet az ezerkilencszázhetvenes évek első feléből Sebestyén átvágott az úttesten és eltűnt egy ház kapuja mögött. Edit is átszaladt az úttesten. Nem akarok utána menni. Semmit se. Mégis, miért gondolok rá úgy, mintha. A ház öt emeletnyi, különben lapos homlokzatából két üvegezett, félkör alakú balkon emelkedett ki. Edit nézte a házat, a balkonok, mint dülledt szemek, visszabámultak rá. Amikor a belémtérdelést és a szétrángatást abbahagyta, és kiugrott az ágyból. És én is rögtön. Az utca lejtőjén szél zúdult le a budai hegyekből, lökdöste a csukott kapukat, homokszemeket pattogtatott az ablaküvegeken. Vérpöttyök a takarón és a padlón is, bámulok magam elé, hangtalanul bőgve. A kezemet kapdossa még mindig. Mit akar? Nem ezt mondták nekem, hanem egészen más érzéseket. Maradj nyugodtan, mondta, ne mozgolódj annyit! És markolt belém. Mint valami fulladás. Te meg ne szoríts úgy, mert meglátszik majd a kezed helye rajtam. És ha meglátszik? Utálom. Ne idegeskedj! Utálom, ha azt mondják, ne idegeskedjek! Ne csússz mindig följebb! Utálom, ha nem engednek följebb csúszni! Iszonyúan, undorítóan fájt. Nem lehetett tovább. Találkozzunk holnap is? kérdezte lenn az utcán, pedig amikor a belémtérdelést és a szétrángatást abbahagyta... soha, soha! Ha akarod, feleltem. Edit már a lépcsőházban járt. Sebestyén megjelent a második emeleti lépcsőfordulóban, és rögtön el is tűnt a felvonóakna sűrű vasrácsa mögött. Edit kihúzódott a lépcsőház falához, hogy ne lehessen lelátni rá. Ajtó csapódott, zúgni kezdett a fölvonó motorja, a vassodrony kötelek megmozdultak. Az ellensúly, olajos porban kenőd ve, fölfelé utazott sínfoglalatában. Jött a fülke lefelé. Azt is hallani lehetett, hogy Sebestyén hirtelen megáll. Edit benyúlt a kabátja zsebébe, megmarkolta a kabalakutyáját, érezte, mint itatódik át a puha, forró műszőrmetest a tenyere izzadságával. Az ereszkedő fülke virágmintás, homályos üvege mögött két árnyékszerű alak vitatkozott. Heves mozdulataik szinte nekicsapó.dtak az üvegnek. Ha most elmész, többet ne találkozzunk! mondtam. A pincér távozó alakja, és egy rúgás, ahogy Sebestyén hátralöki a székét, fölállván az asztaltól, zajára elkapom a pincérről a tekintetem, és csak meredek magam élé. Nőhöz megy. Mert hát milyen lehettem én akkor? Sebestyén! Mi van? Mondani akarok valamit. Mondd. A, semmi! Állt az ablaknál, ujja valami repedést követett végig, melyet a párkány deszkáján fedezett föl, és mindig újra kezdte. Sebestyén, legalább te beszélj! Miről? Hát például kérdezd meg, mit akarok mondani. Már kérdeztem. Kérdezd meg mégegyszer. Mit akarsz mondani? És csak az ujja a repedésen, végesteien végig, én meg feküdtem az ágyon. Akkor aztán sírva fa499
