Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 6. szám - Zalán Tibor: Szabálytalan szonettek (versek)
ZALÁN TIBOR szabálytalan szonettek in. Akkor kéket sárga zölddé oldta, szembogarad éjbe holdallott. Hallgattak a márvány-mélyű vizek s elhagyta a reménység a Partot. Ketten voltunk, és tudtuk, hogy hárman. Csontjaimból bölcsőt faragtál. („Hárman voltak, s mire észrevették kettő, de talán egy se maradt már!”) Valaki néz. Azt hiszem, én nézlek. így lehetsz tárgyává magadnak. Tudd meg, a bántalom is kísérlet annak, kit már kivettek a Partra. Ha már minden kihullott kezedből, a Végtelen-Semmit vedd magadra! IV. (Éjszakai eső) Robognak hófehér lovak, sörényük világol, át az éjszakákon. Az ember olykor oktalan riad fel, kifordul csontjából az álom és megbicsaklik térde. Kint az utcán páncélba dermedtek az árnyak. Egy ébrenléten túli tartományban halálra öltözötten várlak míg gondolom a verset, rímbe fogva. A tudat megrepedt, mint ócska fazék, melyen egy gyermeki kéz kongat — a lámpa ég. Késed szívemet szegi. Az ég vas-színű függönyei mögül leselkedik reánk a holnap. 497
