Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 5. szám - SZEMLE - Csürös Miklós: Bertók László: Így élt Vörösmarty Mihály
„A tegnapi mezőgazdasági dolgozó, a magángazdaságon főidet művelő paraszt, a tegnapi diák és ipari tanuló üzemi feltételek közé kerül, s ipari munkássá lesz. S az önművelés alkalmait kihasználó munkás, a továbbtanulás különféle formáival élő ipari dolgozó ugyanitt lehetőséget, keretet talál, hogy képezze magát, értelmiségivé váljon.” Szép szavak, s igazságukat is bajos lenne vitatnunk, csakhát akadnak más igazságok is. Ilyen például, hogy az esetek többségében épp a fentebb dicsért nevelő, embernemesítő közösségi élet sikkad el, a munkássá válás ügye szenved csorbát a tagok és alkalmazottak, törzsökösek és vándormadarak, dörzsölt szakik és alkalmi segédmunkások világában, a -sokfelé szétszórt munkahelyeken, melyek igen könnyen válhatnak a fusizás, a maszekolás melegágyaivá. Nincs szándékunkban, hogy épp a pécsi szövetkezetei marasztaljuk el látatlanban olyan hibákért, amelyek ott talán meg sem történtek, s így, a szerző sem maradhatott „adós” a bemutatásukkal; épp csak a választás mögé rajzolnánk egy kicsi kérdőjelet. A kötet írásai közül a portrék a legsikerültebbek, leginkább életszerűek. A Jegesmedvében az öreg Sanyi bácsi, aki művezető lett kényszerből az ötvenes évek elején, de mihelyt tehette, ismét saját műhelyt nyitott, most mégis sérelmezi, hogy nem hívták meg a 25. évfordulóra a szövetkezetbe. „Jó mesterember, meg jó kereskedő” — mondják az öregről, aki bölcsen tudja, hogy a maszek világban minden nagy kapu mellett van egy kiskapu, s ő nagy előszeretettel jár ki-be az utóbbin. Minden vonásában hiteles a Gépek és méhek nyugdíjas, méhészkedő lakatosa, s megértéssel figyeljük a Huszonnégy óra őrszolgálat portását. A „Vándor fecske hazatalál” sok bajt látott asszonyának sorsában egy egész drámára való téma sűrűsödik össze. Szánjuk az Apa meg a fia elesett cigány Gyuri-ját, s tisztelettel nézünk a PG—100 vasakaratú géptervezőjére, a szövetkezet „nehéz emberére”. Tulajdonképpen ő a kötetnek az a szereplője, aki valóban kovácsolja sorsát, s így megfelel a könyv címének. A többi inkább megél egy bizonyos állapotot, s épp ezért nem tud a bennünk élő munkás-képhez közelíteni az író minden jószándéka, művészi erénye mellett sem. Félő, hogy Tüskés Tibor könyvével kevesen fognak vitatkozni, mert kevés a határozottan állító mondata. Óhatatlanul eszünkbe jut Kunszabó Ferenc szellemes tanulmánya a szociográfiáról (Alapállás = Életünk, 1978/3.) amelyben sürgeti a szociológia, szociográfia továbblépését, mozgósító erejének növelését, s amelyet így fejez be: „Kilépve mai petyhüdt helyzetéből, áttörhet-e most a magyar társadalomtan ebbe az irányba? — ez most a nagy kérdés, és nem szónoki, mert bizony nem tudom a választ. Csak hiszek és bízok: szellemi életünk e nélkülözhetetlen része ahhoz a hagyományéhoz is hű marad, hogy minden időben a továbblépés legfontosabb mozzanataihoz nyúl, mert ezzel szolgálja igazán a nép-nemzetet, s rajta keresztül az emberi haladás ügyét.” (Táncsics Könyvkiadó, 1978.) KULCSÁR JÁNOS Bertók László: így élt Vörösmarty Mihály A kortársak és az utókor különlegesen szép tanulmányokban örökítették meg Vörösmarty Mihály alakját. Kemény Zsigmond gondolatokban gazdag emlékbeszéde, Gyulai máig nélkülözhetetlen írói életrajza, Schöpflin kevés szóval sokat mondó esszéje, Babits mélyre fúró lélektani analízise, Horváth János gondolatai a „vörösmartyas, összetett ízletekről”, a „bús pompa”, „borúlatos ragyogvány komplex jelenségéről”, Szerb Antal, Barta János, Szauder József és mások régebbi és újabb tanulmányai sokoldalúan, változatos nézőpontokból világították meg életművét; Tóth Dezső könyve 471