Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 5. szám - SZEMLE - Kulcsár János: Egy szövetkezet mozaikképe, Tüskés Tibor: Sorskovácsok
tereli. Sárhalom ünnepében az egész Duna-Tisza közti tanyavilág korszakváltását látja. A könyv legértékesebb része talán az öt nagyközség: Bácsalmás, Dunapataj, Kun- szentmiklós, Lakitelek, és Soltvadkert • társadalmi állapotának részletes feltárása. A szerző nem tagadja, könyvet akart írni a hetvenes évek elején gyűjtött anyagból, hogy az öt nagyközség társadalmi-emberi szövevénye teljes keresztmetszetére irányítsa a figyelmet. „Életem úgy alakult, hogy szándékomról le kellett mondanom, a rajzolt vonalak csonkán félbeszakadtak, ám — hitem szerint — a megtapasztalt valóságat el nem torzítják”. A tanulmányokat ezért is adja közre könyvében. De ugyanakkor arra is figyelmeztet, hogy az azóta eltelt évek néhány akkori felvetésre már megadták a választ. Hasonlót mondhatnánk a kötet többi tudósításával kapcsolatban is. Ám ez semmit nem von le értékükből. Az olvasó egy országrésznyi terület igaz valóságát kapja meg e könyvben, ahogyan az itt élőkkel hús-vér szerző, a sorsukat vállaló író felmutatja. Féja Gézát kell idéznem újból: „Hatvani nem csupán Európát járta be, de a hazát is, főként Tengermély-Tiszántúlt, s a homoktengerben kötött ki, itten építi a kilátót, ahonnét »legszebb villanáskor« megpillanthatja az „európai tornyokat”. Teljesíti a honi hűség és az európaiság törvényét. Gyönyörű vállalkozás ez: életet teremteni ott, ahol Katonának meg kellett halnia.” (Forrás Könyvek, 1978.) PÓSFAI JÁNOS Egy szövetkezet mozaikképe TÜSKÉS TIBOR SORSKOVÁCSOK Előszó helyett, melynek átböngészésére amúgy is ritkán szánja rá magát az olvasó, lexikonból vett címszavakat illesztett új kötete homlokára Tüskés Tibor: kovács, vas, kovácsolás. Hozzájuk fűzött még egy strófát a Külvárosi éjből, így a rendhagyó bevezetés szépen összecseng a könyv címével: Sorskovácsok. Azt is sejteti egyúttal, hogy munkásszociográfiát tartunk kezünkben, s a kovácsokról lesz benne szó, ennek az ősi, szép és nehéz hivatásnak a művelőiről. A kovácsokról, szigorú tárgyilagossággal, miként a lexikonok fogalmaznak. Ahogyan haladunk előre az olvasásban, úgy győződünk meg egyre inkább arról, hogy félreértettük a szerző Ígéretét, holott nyilván nem akart becsapni bennünket: Tüskés riportjai, portréi, tudósításai a Pécsi Vasas Ipari Szövetkezet előtt tisztelegnek, a huszonöt éves jubileum alkalmából. A pécsi Zsolnay utcában, Szabadszentkirályon, Pellérden járja be a szerző a szövetkezet telepeit, felkeresi a munkásokat a környező községekben, ismerkedik vágyaikkal, gondjaikkal, még az általuk használt gépeket is aprólékosan bemutatja, s igyekszik valamiféle szintézisre jutni. Nem rajta múlik, hogy viszonylag mérsékelt sikerrel. Tüskés Tibor kitűnő tollú, éles szemű szociográfus; gondoljunk csak nagysikerű kötetére, a Nagyváros születikre a Magyarország felfedezése címet viselő sorozatban! Írói erényeit, megfigyelő képességét a Sorskovácsok lapjain is csillogtatja, csak épp tárgyát választotta meg kevésbé szerencsés kézzel. Ügy véljük, az említett pécsi szövetkezet munkájából, tagjainak életéből országosan érvényes tapasztalatokat éppoly bajosan tudnánk levonni, mint ahogyan azt sem mondhatjuk, hogy meglepően eredeti, egyedi jelenségekről szerzünk tudomást. Az ország nagyobb szövetkezetei között a pécsihez hasonlókból is éppen tizenkettő egy tucat, s a magunk részéről azt is vitatnánk, hogy a munkásság, jelesül a fémmunkások életének tanulmányozásához éppen az ipari szövetkezet-e a legjobb helyszín? „Az ipari szövetkezetek a munkássá válás tűzhelyei” — mondja Tüskés Tibor. — 470
