Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 5. szám - SZEMLE - Pósfai János: Tengermély-Tiszántúl fölszáll Hatvani Dániel: Füst száll fölfelé
váltás, bár (írja szerényen) magát is meglepte, ahogy elvtársnak szólítva üzembe hívták. Hogy nem „törés” volt ez, hanem új távlatú folytonosság, azt éppen a Hármaskönyv erősíti meg bennünk. Akik „készen kapták” Kardos egyetemi tanári, tudósi lényét, azok ebben a könyvben megnyugtatóan fedezhetik föl az „addig vezető utat” is. A legújabb magyar líra című tanulmányt 1945 tavaszán előadásként szólaltatta meg a tanárok „átképző tanfolyamán”. Valami nagyszerű elégtételnek érezzük, hogy most, harminchárom év múltán alig tehetnénk valamit hozzá a kardosi analízishez, ezeket a fordulat-kori írásokat többnyire a szerző is változatlanul érvényeseknek érzi, apróbb megjegyzésekkel korrigálva, ami csak a kor irodalmi helyzetismeretének objektív korlátjából eredt. Ebben a harmadik részben ma is érvényesen értékeli Révai Ady-tanulmányát. Ha Kosztolányival szemben a „jobbról” jövő támadást hárította el, Révai marxista módszerének lényegi elismerésével együtt rámutatott például a verstani elemzés hiányára, s arra a ma is vitatott jelenségre, hogy Ady „egyetemes, alkati” forradalmársága miképp mutat túl egyetlen konkrét történelmi forradalmon. A gyermek és a könyv című dolgozat ebben a témakörben alapvető. Örülhetünk új megjelenésének. Talán az egyetlen érvényes, átfogó, esztétikai színvonalú tanulmány ez a marginálisnak tekintett „ifjúsági literatúráról”. Ez megint csak irodalompedagógiai érdekű. Bár most már elég szép számmal megjelent rangos ifjúsági mű is, mércének megkerülhetetlen ez a gyermek, a leendő ember szeretetétől lelkesült, az irodalomban orientáló tanulmány. S az egész Hármaskönyv ebben a magas igényben élő irodalomra vezérlő kalauz. GS. NAGY ISTVÁN Tengermély-Tiszántúl fölszáll HATVANI DÁNIEL: FÜST SZÁLL, FÖLFELÉ Katona József szülővárosában, Kecskeméten él Hatvani Dániel, akit néhány évvel ezelőtt második verseskötete országos hírű költővé avatott. Szűkebb pátriája ugyan már korábban elindította költői útján, az 1965-ben megjelent Üvegcserepek című verseskönyve azonban még nem tudott kellő viszhangot kelteni. Tíz év kellett ahhoz, hogy a Koronaakác perzselő tüzét, lángját észrevegye az ország. A „második kötetes” költő „jó kritikát” kapott, bár ellen véleményekkel is kellett találkoznia. Elsősorban robbanó, merész hangját, verseinek valóságfeltáró erejét, képi és nyelvi gazdagságát dicsérték. Számonkérték tőle ugyanakkor, hogy a számvetéssel adós marad, az „indulatok nagy tobzódásában” nem talál rá arra az ösvényre, amely a bomló világból megmutatná a kivezető utat. Rosszallóan vetették a szemére, hogy szinte kizárólag csak „a fojtogatót, az iszonyt, a hátrahúzót látja meg”, ugyanakkor nyoma sincs benne az „erkölcsi példaadásnak”. Mások viszont, mint Féja Géza, aki már korábban barátjává fogadta, egyértelműen az „elszaporodott,” induló költők élére állítja Hatvanit, aki „elindult a század forradalmával”, s akinek „a dogma, a sablon, a séma sohasem volt kenyere, a világ üzeneteit mindig hűségesen befogadta, s... csakugyan költői világba vezet, mert minden újat át akar élni és semmi érdemlegeset sem hajlandó elfelejteni .. Nem azért utalok ilyen hosszasan a kritika ilyetén való ellentmondásosságára, hogy példát mondjak a recenzensek tévedhetőségére. Sokkal inkább azért, hogy egy lényeges megállapítással Hatvani nemrégen megjelent újabb könyvét összefüggésbe hozhassam a Koronaakáccal. A Forrás könyvek sorozatban napvilágot látott Füst száll fölfelé című kötet ugyanis nem rokona, de ikertestvére amannak. Időrendben ugyan húga, vagy öccse, de a benne közölt szociográfiai riportok, tanulmányok keletkezése a versekkel szinte egyidős. Szülőhelyük is azonos, a „Tengermély-Tiszántúl”, ponto468
