Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 5. szám - SZEMLE - Cs. Nagy István: Kardos László: Hármaskönyv
sem róható fel a gyűjteménynek, az Kardos László fölényes (és persze fölényesnek sohasem szánt) írásművészetének, egyénisége „komponáló” erejének és bájának köszönhető. Annyira nevelőhatású itt minden írás, hogy be is érthetnénk a tanulságok rendszerével. Csakhogy nem okító szándék munkál az írásokban, hanem az emberi jelenség és az irodalmi jelenség példaszerű megközelítése válik vonzalmassá bennük. A „tanulságokat” tehát illik a mű szándékaihoz és igazságaihoz, az értő szeretethez mérnünk. Kardos egyik korán fölismert elve a kritika teljesértékűségének kiküzdése. Az árnyalatosság, a tárgyszerűség, a sub specie aeternitatis igényű fölülemelkedés. ízlésének és esztétikai ítéletének biztonsága azonban kezdettől a társadalomból eredeztette az „örökkévalóság” tartós emberi értékeit. Ez a reális értékteremtő közeg, a progresszió foglalkoztatta a korai debreceni tanár-kritikust. Kardos az irányzatok alkotó együttműködésének szószólójaként irodalomszervezői bölcsességet tanúsított az Ady Társaság debreceni éveiben. Megkapó a Gulyás Pállal való kapcsolat emberi tisztasága és elvi fönntartása, amikor ezt a szövetséget a költő hibája buktatta meg, majd a kései szótértés, ún. egymásra találás. Kardos irodalmi kapcsolatainak emberi elvi, társadalmi oldala tanulsággal tarul föl a dokumentum értékű írásokból. Példátlan az újabb magyar irodalomban, századunkban olyan tartós, nívós irodalmi műhely működése, mint a nagy részben Kardos által szervezett, inspirált debreceni a két háború között: vidéken provincializmus nélkül irodalmat teremteni. Ez csak keveseknek sikerült, ehhez minden időben kardosi formátum kívántatik, a parciálist áttörő igény. Sokat jelent a gyűjtemény néhány feljegyzése Babitsról, József Attiláról, a személyes találkozások riportos elevenségével és hitelével. Kardos esztétikai rendíthetetlenségének alig van imponálóbb bizonyítéka, mint az ominózus 1929-i Ady-ellenes támadást kivédő polemikus fejtegetése. A Kosztolányi contra Ady című írásról van szó. Kardos nem oktatólag beszélt, de (íme, az említettem nevelőérték) ma is tanítani lehet, hogyan védte meg Ady értékeit Kosztolányi tekintély-helyzetéből elhangzó igaztalanságaival szemben. De még abban a nyíltsisakos küzdelemben is elismerte Kosztolányi bizonyos részigazságait. Ez a férfias egyenességű irodalmi küzdőszellem Kardos mai könyvének is legvonzóbb vonása. Sohasem volt szájtépően kombattáns, de szinte megfellebbezhetetlen hangsúllyal tudott szólni a valós értékekről. Aki Kardos Varázshegy-elemzését vagy Tóth Árpád-monográfiáját olvasta, megérezhette pontosságának eleganciáját. A választékos világosságnak, a művészi fényű tanulmánynak alig van Kardos Lászlónál nagyobb művelője kortársi irodalmunkban. Verstanról épp olyan határozottan, mégis a tolerancia tágasságával tud értekezni, mint lírai vagy epikai kritikáiban. A versmondó Babits című remeklésében is ráismerünk a verstan egyik legmegbízhatóbb tudósára. Kiemeli, hogy Babits ugyan kán- tálva szaval, respektálja a rímet, skandál, mégsem lehetne iskolát teremteni a babitsi modorból, mert egyszeriben modorosság lenne belőle. Aki tanításban fölhasználja Babits híres lemezét (az Esti kérdést adja elő a költő), nem nélkülözheti Kardos tudatosító elemzését. Verslemezt sem elemzett senki ennyi irodalmi haszonnal (s megint pedagógiaival is). A Lidércnyomás című fájdalmas fejezet a munkatábor memoárja (az 1944. évről mai emlékezésként). Ebben is a szervesség, az egység hatalma ragad meg: Kardos I,ászló torokszorító jeleneteket idéz az emberi szolidaritás föltámadásáról, saját jellemerejéről, lélekjelenlétéről (nem hallgatva el egyesek önzését, megingását sem). Ebben a tematikusán kínos, természeténél fogva ellenszenves élményanyagban úgy tájékozódik és tájékoztat, olyan fölidéző erővel, hogy a fasizmus természetrajza és az ellenállás sok-sok konkrét változata egyaránt megvilágosodik. A családért-aggódás szorongó hónapjait, a könyvtármentő „kegyes csalásokat”, a felszabadulás pillanatát feledhetetlen hitelességgel, mementó-élességgel idézi. Az Üj világ küszöbén — a Hármaskönyv harmadik „tétele” — átvezet a mához, a felszabadulás utáni két-három évből ad válogatást. Ebben az írás-csoportban elsősorban Kardos készenléte, korszerű készültsége, helytállása tűnik föl. Nem a Pállasz Athéne-i kész vértezetfől van itt szó, hanem erre a történelmi cenzúrára való több évtizedes készülődés eredményéről. Kardos Lászlót nem találta készületlenül a nagy 467
