Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 5. szám - SZEMLE - Cs. Nagy István: Kardos László: Hármaskönyv
pényt is, mint eszmei pálfordulásának, egyenes szándékának cálfolatát. Szívesen nyúl visszatérő motívumokhoz: az ősbozót, a vihar, a köd mindannyiszor a kiúttalanság, a közelgő veszedelem előképe. Változatos eszközöket próbál teremteni olykor szatírává erősödő iróniájának is. Pozitív hőseit, sőt a vívódó Ettrét is megkíméli eme fegyverétől, ám első regényéhez képest a többiek erőteljesebben részesülnek belőle. Néha csupán lényeges és lényegtelen hangsúlyának felcserélésével fakaszt gúnyos mosolyt: „— Nagy érték mifelénk az ilyen papíros —” örvend a vasutas Mazura Pörölycsapásának. Gyakran harci szólamokat idéz: például a „láncos eb” vicsorgását többször is. Máskor történelmi nevet húz hősére (Zrínyiné Ilon) vagy csupán puszta hangzásával utal rá (Bátort), de fennen hangoztatja alakja növekvő félelmét. Sőt Krisztinával és bábfiguráival még külön is parodizáltatja szereplőit. A visszatérő jellemvonások és minősítések is ezt a célt szolgálják: „Virozsil Béla, a művelt és humánus államhivatalnok” vagy Mazura „forró emberszeretete”. Hatásos fogása a „.mértékadó körök” nyelvficamainak kipéllengérezése is: „— És most jövök a legsúlyosabb hibádhoz!” vagy: „— Lehet, hogy meglepetést tartogatok feléd, kedveltem, Ett- re!”; „— Én megtisztelő, nagy feladatot tartogatok felé!”. Kor- és jellemismeret, számvetés, önvizsgálat és bírálatra késztetés, az anyagban felsejlő rendkívüli műveltség adja Sőtér István esszéhez közelítő regényének igazi értékét. Bár önmagában is érthető (a Tábla után az első könyv röviden összefoglalja Az elveszett bárány főbb eseményeit, bemutatja legfontosabb szereplőit, sőt a teljes második kötet birtokában már vázlatos ismereteket is nyerhetni, az előzményekről), ám igazából a két kötet együtt nyújt hiteles képet Alakjainak lelki rugói, cselekedeteik motivációi csak a múltba mélyülve érthetők, megnyugtató magyarázatot csak innen indulva kaphatnak. Egyetlen példa is érzékeltetheti a Budai Oroszlán magányos vagy előzményekkel is gazdagodó ismeretének különbségét. Ettre Ferenc szegedi szemináriumain felidézi a Scbütz-zsottárok Dávid tanártól hallott hajdani elemzését. így megtudhatjuk, milyen eszmények táplálták az ifjú Ettrét. Látszólag tehát e részlet szempontjából fölösleges az előzmények ismerete. Ám csak mindkét kötet birtokában érthetjük meg ennek a felidézésnek, újra rá tál ál ásnak, a hosszú memóriazavar feloldódásának, a teljes szöveg felbukkanásának súlyát. Csak így érthető az intés: legyenek bármilyenek a társadalmi, történelmi körülmények, az erkölcs, az igaz emberség lényege, Dávid Törvénye nem változhat. A mű még mindig nem teljes, a Budai Oroszlán is folytatást ígér és vár. Ettre elindult lányával, Krisztinával Agostyán hívó szavára az egyetlen lehetséges úton. Feloldódhattak-e valóban kételyei? SZÁNTÓ AGNES Kardos László: Hármaskönyv Kardos László új gyűjteménye egy korszakalkotó, múlhatatlan életmű továbbépítése, új betetőzése, távlatos értékeinek lenyűgöző bizonysága. A Hármaskönyv ritka olvasmányélmény, titka egyszeri, írójának összetéveszthetetlen attitűdje élet és irodalom iránt. A könyv három fejezete csak az egység képzetét erősíti. Több mint fél évszázad életrajzi, történelmi és irodalmi tájairól érkeznek a megújuló, részben már ismert és az utóbbi években fogalmazott, mindig messzehangzó üzenetek. A folytonosság biztos erővonalai vezetik az olvasót új és új utakra. Kardos László társadalmi és szellemi útja ebben a korszakokat átívelő válogatásban a szerző világosságával rajzolódik elénk. Nem revelációnak szánja, de az lehet irodalmárnak és minden irodalomszeretőnek. Nem exhibicionista, de minden sora a kritikai őszinteség kényszerében fogant. Nem didaktikus, de egész tartásában, szenvedélyében, etikusságában pedagógiai sugalmú a Hármaskönyv. Az irodalomtudós és irodalompedagógus együtt ismerszik e memoárt, kritikát, levelet sorjáztató sajátos szövetű kötetben. Hogy e mozaikosság egv pillanatra 466
