Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1978 / 5. szám - TANULMÁNY - Baranyai György: A születés emlékezete

majd kis ideig a kisázsiai parton, az „Égéi kozmosz” másik szélén, „a görög világ” fő gyújtópontjához közelebbi szélén tanult, hogy a thessáliai nevelést kapott Philipposz hívására — miként azt ő már az örököse születésekor levélben idejekorán jelezte is neki — „hazamenjen” Sándor fiát kiművelni. A majd kelet felé kibontakozó pánhellén világ előtervezése rendkívül nagy körültekintéssel, javában folyt, s a kivitelezéséhez a helyzet is érett. A szókratészi egyéni ész természetjogának homológ ellentétessége a totalizáltságában majd a Nagy uralkodói hódító gyakorlatban s annak arisztotelészi hátterében lévő centralizált természetjogban épül fel és semmisül meg gyakorlatiasan is. Ami Szókratész individuális ténykedése volt a szóbeli „agitáció” közvetlenségében (hiszen életében egy sort le nem írt, akkoron más lehetőségű volt az írásos kommunikáció, — mint egyirányú és rögzített közlés) az Nagy Sándor hatalmas erejű közvetlenségében s a legnagyobb hatásúan, kardélen bontakozott ki; s ez a birodalmi kardtollú vezér igen kiterjedten használta a „bosszút—állunk—a—perzsákon—a—helléneket—ért— korábbi—sérelmek—miatt”-féle „taktikai” eszmejoggal is támogatott hatalmas természeti jogát, hiszen még varázsolni is tudott vele: hellénné minősítette a leigázott népek vezetőit, s a haszonból is hagyott nekik, hogy jól járjanak a szinkretikus gyöngykupola alatt, továbbá fényes tízezres esküvőt és egyéb közvetlenségeket is elkövetett. De vonulása, uszálya szellemileg is helléniesített, melyből sokféle aratás lett, hiszen az ellenkisajátítás is működött a befogadás által, ami egyáltalán nem csodálni való. Marionett-figurákká, programozott automatákká azért mégsem sikerült silányítani a „zoon politikon”-okat, ha a sajátos pánhellén polit-ikon szinkretizmus felvirágzott is. — Amit viszont nem sikerült többlépcsősen sem megvalósítaniuk, realizálniuk a helléneknek — eszmejogúan s tartósan, tehát nemcsak taktikailag, de stratégiailag is, a kormányakarat kultuszát, hiszen Nagy Sándor halálával mégiscsak szétesett, s így csengett le a pánhelléri világ (a múltak csengései a jelenekben valamiképp mindig meghallhatok) —, azt példátlan bravúrral csinálta meg később, már a 6. században, s a Közel-Keleten egyetlen ember, a parmenidészi filozófiát keleti variánsában s vallásként felfedező Mohamed (miképpen a szókratészi bölcselkedésnek is keleti variánsé újrafelfedezése a krisztusi, vallásként — ahol a vallási legalizmushoz való visszacsatolásra kerül a hangsúly: de másként, hiszen az egy nép vallásaként induló iszlámnál ez a visszacsatolás egy Kábakőhöz megtérő fordulatban megtörténhetett, de egy nem népspecifikus, vallásnál ilyesmi nem, ide már egy megtérő-kitérő filiszteus kellett, ki páli fordulatot produkál, nem úgy mint Szókratésznél a görög szellemi közegben egykor —, s ezért Krisztusnak nem Platónja, hanem közelkeleti Pálja, s afrikai Szent Ágostona, így a pápaságnak nem Arisztotelésze, hanem Aquinoi Tamása volt15), Mohamed, egy gazdag özvegy törvényesült kedvese, az ügyes kereskedő, s később látomá- sos: ő a „kézközeiben” lévő különböző vallások elemeinek, eszmetöredékeknek a fel- használásával új vallást alapított, s évtizedes mekkai eredménytelen térítés után átment Medinába, ahol a magához ragadott teljhatalom kultuszává, s így önkultuszává is tette az iszlámot röpke egy év alatt, s miután így e helyen, „revir-centrumában”, a keleti azonosságfilozófiai hatalom vallási-politikai formában, iszlámként teljes győzelmet aratott, csapatával ment vissza a kardos győzelmi híréről már értesült nagy kereskedővárosba, Mekkába, ahol a természetvallásúak Kába-kövét is adoptálta a terhes sallagonktól megtisztítottan, így a vagyonúnkban meghagyott természetvallásúak is adoptálták a hatalmas Prófétát s vallását, s midez már kardcsapás nélkül történt. Medina után így lett Mohamed a leghatalmasabb úr s Allah legfontosabb, mert legutolsó prófétája Mekkában is. Mohamed tehát „házon belül” valósított meg mindent. Csak még az intoleranciából kellett tanulnia a keresztényektől, tehát kisajátítani az ö expandáló hitszükségletű buzgalmukat gyakorlatibb hasznúan is, hogy utódai expandáló birodalomépítésbe fogjanak, ami egyébként is rejtett, ám így aktivizált szükségletük, hiszen sanyarú belvilág volt valójában az övék, étvágyuk meg — élén korábban a bővérű s a jólétet szerető Prófétával — a mások által létrehozott földi praktikus dolgokban annál nagyobb. Idegen kultúrák megértőbb befogadása a saját kulturális gyarapodáshoz viszont annál kevesebb. Az iszlámban a vallás formájú eszmejog az államhatalommal egybeesett, s inkább a judaizmus Dávid királyi gyakorlatához (nem a Michelangelotól ismert Dávid-eszményről van természetesen itt szó), semmint a nyu437