Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 4. szám - Zelei Miklós: Öböl (elbeszélés)
ZELEI MIKLÓS Öböl — Elefántfű, szavannaszag! — üvöltött fel Fütyök, és seggbe rúgta a hátizsákkal vacakoló Cskálavot. Nem lehet tudni, melyikük ordította el először ezt a két szót. Azt sem, mit jelent. Talán a szabadságot. Ami lelkűk mélyén az exotikummal volt egyenlő. Amikor csak eszükbe jutott, hogy mennek a tengerhez, mindig ezt üvöltötték. Elefántfű, szavannaszag! Olyan szabadok leszünk öregem, de olyan szabadok, mint, — mondta hónapokkal ezelőtt Fütyök a rendőrségi ablak előtt álló sor közepén, de útlevélkérő lapot lobogtató keze megállt a levegőben. Hirtelen nem tudta mihez hasonlítani a szabadságot. Mintha a seggberúgást észre sem vette volna, Cskálav szép nyugodtan bekötözte a hátizsákot, a sarokba vitte, azután csak úgy félfordulatból fektette két vállra a még mindig üvöltöző és ugrándozó Fütyököt, rátérdelt a két karjára és ő is felüvöltött: — Elefántfű, szavannaszag! Meg vannak hibbanva ezek, mondta magában Cskálav anyja, de ezen a héten, ahogy a két fiú lombosodó örömét látta, már semmiért nem haragudott. Szabadok, gondolta. Megdolgoztak érte tisztességesen. Bár. ha meggondoljuk, még ő sem látta soha a tengert. Dehát ezek mégis fiúk, mégis gyerekek még, hadd menjenek. A lábosban sercegett a zsír, meglocsolta a húst és visszarakta a fedőt. Még két év, és kész ember lesz belőlük. — Elefántfű, szavannaszag! Ezekből? Mosolyodott el, s csodálkozott az előbbi gondolaton. — Boris Cskálava, ugye fokhagymásán süti nekünk a húst? — a konyhaajtó résében Fütyök vigyorgott, készen a menekülésre, de most nem zavarták ki, pedig ez máskor csupán azért is kijárt, ha Bolibála néni helyett Boris nénit mondott. Reggel ötkor már a villamosmegállóban vártak. A hatalmas hátizsákot, ami Cskálav hátán dagadozott, Fütyök kicsit szégyellte a munkába menő emberek előtt. Távolabbra állt, mintha ő nem tartozna a hátizsákhoz, de Cskálav rögtön mellette volt megint, s hátán a bűnjel. — Min gondolkodsz már megint Fütyök? — Nem értessz ehhez — legyintett lemondóan Fütyök. — Miért nem? — kérdezte Cskálav, anélkül, hogy megtudakolta volna, mi az, amihez nem ért. — Hát ezért nem — mondta Fütyök és vigyorgott. — Hülye vagy Fütyök! — Cskálav megrántotta a vállát és hatkor már az útpadkáról integettek a menekülő autóknak. — Csavarogtok, srácok? — kérdezte végre egy Robur sofőré. — Megyünk a tengerhez — mondta készségesen Cskálav. — Csavargunk — mondta Fütyök. — Az a jó. Na ugorjatok fel gyorsan, Kecskemétig jöhettek. Jutabálákat szállított a Robur. 312
