Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 3. szám - Szerdahelyi Pál: "…ámul széles ország, büszke lehet Csönge"
miért nem használja arra? Mire az öreg: — Neked raktam félre, fiam, nekem nincs rá szükségem. Ebben az időben, a háború után, Bárdossy Déneséknél lakott az öregúr, így többen is hallották ezt a beszélgetést apa és fia között. 16. Bokkon István (1911) nyugdíjas, Csönge Igen sokait játszottunk együtt kora tavasztól késő őszig a kertészkertben is, ahol egy lusztház is állott. Legtöbbször négyesben játszottunk: Gina, meg én, Koronczai Jóska, meg a Gömböcz Lajos. Mi, hárman voltunk a legjobb barátai. Soha nem veszekedtünk. Mi, csöngei gyerekek, azért is szerettünk nagyon a kertészkertben játszani, mert ott soha nem látott, gyönyörű virágok nyíltak, és nálunk ismeretlen, hatalmas fákat láttunk. Mintegy tíz kataszteri hold nagyságú lehetett ez a kertészkert... Mikor Kodály Zoltán, a világhírű zeneszerző Csöngőre jött 34-iben, akkor Ciná- éknak volt a vendége. Hántóval mentünk le érte a celli állomásra, mert akkortájt még nem járt busz erre, és Cina engem is magával vitt a hintán Kodály elé. Ezt ón igen nagy kitüntetésnek vettem. Kodálynak engem is bemutatott, és Ceiiből jövet, egész után hazafelé sokat beszélgetett a nagy zeneszerző Cinával, aki akkor már egyetemre járt. Ügy 18—20 éves legények lehettünk már, amikor egyszer, a csöngei búcsú napján, szeptember végén, együtt szórakoztunk, és egyszercsak Gina váratlanul, minden előzmény nélkül, nekem szegezi a kérdést: — Mondd, te Pista, miért van az, hogy én gazdag vagyak, te meg szegény? Pedig hidd el, ón olyan szívesen adnék néked, megosztanám veled mindenemet, mert nekem nem kell a föld, se a vagyon ... Gyakran kihozott tálük egy-egy zsombor diót, és szétosztotta játszótársai között, meg a többi falubeli gyereknek is szívesen adott, mert szerette a szegényeket, barátkozott, szóba elegyedett velük, érdeklődött sorsuk iránt, és nem csak sajnálta őket, hanem segített is rajtuk, ahogy tudott. Azt mondhatom, hogy soha sem a nagygaztíák gyerekeivel barátkozott, hanem inkább a szegényebbekkel, és sohasem nézte le őket. Én is tudok arról, hogy havonta küldött pénzt az apjának, de az nem nyúlt hozzá, hanem betette a takarókba, mert benne ágált a büszkeség, hogy „nem szorulok én a fiamra!” Apját szigorú, kemény embernek ismerte az egész falu népe, aki túlzásba vitte a takarékosságot, mert képes volt kimenni nemegyszer az utcára, hogy a trágyát fellapátolja. Gina anyja ezzel szemben szelíd, végtelenül jóságos lelkű asz- szony volt, és Cina volt a szemefénye, mindene... Gina felesége, jobban mondva: akkor még csak menyasszonya szintén verseket szokott írni. Hallottuk, hogy az is költő. Gyakran lejárt Csöngére, és sokszor láttuk őket sétálni kettesben a határban ... 17. Id. Gömböcz Lajos (1912) nyugdíjas, Csönge Nyáron mindig a kertészkertbe mentünk ki játszani. A Cina édesanyja minket is meg szokott kínálni uzsonnával. Egyszer kolbászt ettünk kenyérrel. A kertben meg már érett a ribizli, csak úgy piroslottak a bokrok. Cina leült az egyik ribizlibokor aljába, elkezdte szemezni a szép piros fürtöket, s közben nagyokat harapott az uzsonna-kolbászból. Annyira ízlett neki, hogy minket is rávett, a kolbászt ne kenyérrel együk, hanem ribizlivel. Hát mi is ráálltunk. Cinának kutyabaja sem lett, de bizony én alaposan elrontottam a gyomromat. Azóta sem ettem kolbászt ribizlivel... 18. Bognár István (1910) nyugdíjas rendőraltiszt, Vassurány Ismeretségünk akkor kezdődött, amikor Cina a csöngei evangélikus elemi iskola IV. osztályába kezdett járni. Ekkor különösebb barátság még nem fejlődött ki közöttünk. Cina a következő tanévre már a szombathelyi Faludi Ferenc Reáliskolába iratkozott be, és a tanév alatt Szombathelyen lakott albérletben Pávai Ágoston tanáróknál. Há210
