Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 2. szám - SZEMLE - L. Szántó Ágnes: Ács Margit: Csak víz és levegő
rend: nem kockáztathatom meg, hogy bármilyen rövid időre megváljak a rögeszméimtől ... Az már nekem nem játék volna — elhanyagolható kellemetlenségekkel, hanem megemészthetetlen megaláztatás”. Ács Margit a hősnők érezhetően mélyről fakadó lelki motiválása mellett kevesebbet törődik férfialakjaival. Elnagyolt kidolgozása különösen bántó a papírfigura Kornél megformálásában. Ezt a hiányt az sem menti, hogy a figyelem fénye e novellákban a nőket pásztázzál, s minden más probléma, emberi hitványság csak velük kapcsolatban bontogatja a női sors rétegeit, ritkán, de mindannyiszor jelképes értelemmel vonja világába a természetet, már a köteteimmel is ilyesmire utalva: a víz őselem, világnyi közöny, mely egyszerre vonz és taszít, s kiemeli az emberi, a női lét parányiságát, a levegő pedig hol hideg, sötét idegenségével fogja körül, hol huzatként jár keresztül-kasul kiürült lelkű hősén. De megemlíthetnénk a szorongást tájba kivetítő természeti „rácsozatot”, a bledi csalódása után a kopár dolomitokat szemlélő, vagy a. dubrovniki hajóról a fenékig átlátszó víz tükrében saját kúsztált- ságán merengő Kamillát is. A táj itt valóban lelkiállapot, illetve annak ellentéte! Kifejező írói fogás, hogy a kapcsolathiánytól szenvedő hőseit idegen nyelvi környezetbe dobja, kiemelve ezzel is a kommunikáció lehetetlenségét. Talán e törekvése magyarázza Dániel túl gyors nyelvi elidegenedéséről tett kijelentését is. Ám az idegen környezetnek csak a létét tarthatjuk jó elképzelésnek, a kivitelezés erőtlenre si került. A külföldön lejátszódó epizódok esetlegesek, a novellák pedig túl empirikusak. Rengeteg az olyan apró konkrét motívum, epizód, mely nem hordozza szükségszerűen a kötetben kidomborodó metaforikus jelentést. A „storyk” sem tudnak magukkal ragadni. Korunkra valóban jellemző, igaz, gyötrő gondolatait, érzelmeit nem tudja átütő erejű töténetekké formálni Ács Margit. Első műve minden erénye ellenére közepesen sikerült. Hősei csupán szenvednek, de semmiben sem póbálják „transzcendentálni” magukat. Életükből Simone de Beauvoir és Jókai Anna hősnőivel ellentétben kimarad a hivatás, a munka. Foglalkozásuk mellékes — talán Valériáé az egyetlen kivétel, bár ő is megalkuvásból lett előadóművész —, karácsonyfadíszként csüng rajtuk. Igaz, a másik öt nőalak közül hivatása csak kettőnek lehetne: Kamillának és a bírónőnek. Ez utóbbi csupán egyszer utal foglalkozására, megformálásában morális-szexuális életére kerül a hangsúly. Kamilla tanársegédi mivolta pedig minden hitelt nélkülöz. Pályájában maga sem hisz, munkáját blöffnek tartja. Az értelmiségi körön kívüli nők tevékenykedése értelmetlen robot. A hiány anyája szalagon dolgozik lélektelenül, az Opus 0,1 vidéki kislányát a pénz érdekli csak, Edit pedig már nem is dolgozik. Reprezentálna, ha szükség volna rá. Egyikük sem találja az életnek különösebb értelmét, s amit valaha fontosnak véltek, visszatekintve értelmetlenné válik, fokozatosan kudarccá süllyed. Néhány alkalommal megdöccen a lélektani motiváció is. Kamilla például érthetően titokban szeretné tartani vereségét. Mi szükség akkor a professzorának megírnia mindent? S ha ilyen bizalmas kapcsolatban van főnökével, nem kérhetett volna tanácsot tőle — korábban? A történetből, a visszaemlékezésekből kiderül, sohasem jelentett teljességet Dánielhez fűző kapcsolata. Nem erőszakolt így kissé Kamilla kálváriája? Szinte hihetetlen, hogy a magára még valamit adó nő az első pillanatban nyilvánvaló szakítást napokra nyújtsa s megalázó szituációk sorát viselje el. Koncepciós hiba — még akkor is, ha e megoldással korábbi énjétől való elidegenedését jelzi —, hogy az elmúlt történet hangzik jórészt belső monológként, s a jelen Kamillájáról beszél egyes szám harmadik személyben az írónő. A hősök érezhető kínnal próbálnak leválni alkotójukról. Talán épp ezért az ábrázolt világ minden igazsága mellett is szűkös. Valóban értelmetlenségbe, kompromisszumokkal létrehozható ingatag rendbe torkollhat minden ifjúságán túljutott nő élete? Szeretnénk hinni, e szűk perspektíva nem véglegesen kiformált képe Ács Margitnak, s a teljes életnek lényeges, igen fájó, ám csupán egyetlen szeletét következő műveiben újabb reménytelibb, emberibb, netán derűsebb színekkel egészíti ki. (Szépirodalmi Könyvkiadó, 1977.) L. SZÁNTÓ ÁGNES 187
