Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 2. szám - SZEMLE - L. Szántó Ágnes: Ács Margit: Csak víz és levegő
Ács Margit: Csak víz és levegő A nőemancipáció problémája ismét reneszánszát éli napjaink művészetében. Noha a „második nem” gazdasági és jogi helyzete régóta kedvezőbb már, írónőinknek mégis újra és újra előbukkanó témája a női sors. Az anyag forr. Jókai Anna, Szabó Magda, a filmrendező Mészáros Márta s a nagy francia előd, Simone de Beauvoir után az első kötetes Acs Margit is e nyugtalanító kérdés bűvkörében kering. A Csak víz és levegőben társadalmunk valamennyi rétegének nőtípusa felvonul. Különböző epizódokat, egyszeri kalandokat élnek át, mégis közös sors, azonos erő — vagy épp erőtlenség — rántja őket lefelé. Azonos rémekkel küzd a művész, az értelmiségi, a hat általánost végzett lány, a mérnök feleségeként élő volt műszaki rajzoló s a munkásnő anya is. Fulladoznak a magánytól s ez eltorzítja egyéniségüket: képtelenek a természetes kapcsolatteremtésre. Egyéniségük s a világ vélt követelései közti feszültség feldúlja vagy tompává bénítja idegrendszerüket, szerepjátszásra kényszerülnek, s így nemcsak a tévesen sejtett, a valódi világban is idegenként mozognak. Az öregedő Valéria — félve a nevetségessé válástól — „képzelt rendjét” nem hajlandó kockára vetni még az utolsó szerelem kedvéért sem; A hiány anyája bizonytalanul bolyong a családi és társasági élet útvesztőiben; a Néhány trükk Editje is csak tehetetlenül vergődik. A külvilág könyörtelen idegensége jelképesen és konkrétan is az országút szélére sodorja, naivitása, félszegsége, tiszta vágyai kizárják a trükkös törtetők közül. Acs Margit hősnőinek félelmei, kiszolgáltatottsága szűnni nem akaró alacso- nyabbrendűségi érzést és önkontrollt indukálnak, amely hol öniróniába (Valéria, Kamilla, az anya), hol szótlanságba (Edit és az Opus 0,1 hősnője) fordul, s szinte vonzza magához a folytonos megaláztatást és vesztést. Ezek a nők azért maradnak alul, mert eleve mindig ettől félnek. , Az ifjúság tovatűnt. Editen s az Opus 0,1 fiatal lányán kívül valamennyi nőalakban ez az érzet sajog. Állandó defenzívájuknak a lelki alkaton, a nemi hovatartozáson, az intellektuális pozíción kívül ez a legfőbb oka. Ez a félelem növeszti oly kínzóvá a magányos kiszolgáltatottság, a szabadság, a kitárulkozás és begubódzás, az egyéniség megőrzése s a közösségben való feloldódás egymásba játszó és mégis legtöbbször kibékíthetetlenül ellentétes érzését, vágyát — e novellák legfőbb ihletűjét. Hősnői vissza-visszatérően mérlegelik, mennyire adhatják ki önmagukat anélkül, hogy szabadságuk csorbát szenvedne. A Párás, meleg szél Valériájának görcsös törekvéssel, csak formális vereség árán sikerül megvédenie belső rendjét, szabadságát, egyéniségét. Az ifjabb generáció világával ő már nem tud, nem mer közösséget vállalni. „Szisztémájuk” végérvényesen különbözik. E megszégyenítő külső — a többiek esetében külső és belső — vereséget élik át valamennyien újból és újból. Mdndany- nyian igyekeznek méltóságukat megőrizni, de legtöbbször még a látszatát sem sikerül. Hiszen Valériát kidobják a kocsiból; az anya nem tudja az eljegyzést baj nélkül végigkormányozni s önhitegető illúzióival is le kell számolnia; Editet faképnél hagyja a nyilvánvalóan házasságtörésre induló férje; a vidéki lány az Opus 0,2-ben hiába simulékony, megszégyenülten és értetlenül marad egyedül a villamosmegállóban; a Csak víz és levegő Kamillája pedig mindezt sorozatban éli át. Az ifjúságon túljutott nők megaláztatásai, létük halk tragédiái az ő történetében sűrűsödnek csömörré, s itt jut el írónőnk a felülemelkedés filozófiájának megfogalmazásáig. Bár későbbi keltezésű, gondolati anyagát tekintve előzménye e történet a Párás, meleg szélnek. (Párás, meleg szél: 1975; Csak víz és levegő: 1976). Valéria „szisztémáját” az átélt kudarcok hatására Kamilla alakította, ki kompromisszumokkal. Az ő végső filozófiája, hogy az emberektől óvakodni kell, mert a külső világ ellenséges; hogy nem fontos, ki milyennek ismer bennünket, mert az ember öntörvényű lény, szüntelenül változik, így lényegünket idegen úgysem ismerheti meg. A „nem fontos” gondolata vértezi fel Valériát, hogy sztoikusán viseljen cudar, sértő megaláztatásokat, noha bevallja: .......bennem nem gyökerezik mélyen a méltóság, az én rendem képzelt 186
