Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1978 / 2. szám - TANULMÁNY - Székely Ákos: Alakulások (Mészöly Miklósról)

Később, az iszonyat, a csontig hatoló rettegés légkörét árasztó novellákban (A mulasztás, Vadászat, Az árnyék, Tragédia stb.) túl is, innen is vagyunk a tragédián: bekövetkezett már, de meg is jelenhet még, mindkettő egyszerre. A három burgonyabogár kallódásában, kiégettségében már következmény, de előzmény és folytatás is, amennyiben egy visszájára forduló, zavaros világgal állunk szemben, amelynek jelenségei állandóan keresztezik egymást, mintegy egymás szavába vágnak, ösz- szehajolnak térben és időben. Mintha már megtörténtek volna egyszer, de éppen ezért még számtalanszor megismétlődhetnek (Befejezhetetlen) — generációkon keresztül.

Pilinszky János hasonló élményt fogalmaz meg Passió című versében: „lemosdanak a mészároslegények, / de ami történt, valahogy mégse tud végetérni.” Mészölynél is elég pár percnyi várakozás az Emikénél, s az emlékezet filmje máris peregni kezd (Film az Emkénél), hiába a konszolidált világ, a komfortos élet, „mint egy idegen, úgy nyúlok bele a saját zsebembe, de nem találom a cigarettát.”

A már ismert, kettős arculatú, ellentmondásos novellaalakok elsősorban saját felelősségüket kutatják, néha maguk mérik ki még büntetésüket is (Az árnyék), máskor meg, öncsaló módon, megpróbálják elhitetni ártatlanságukat, mint Andris a Tragédiában: „képtelenség, hogy én vagy te még a háborúért is felelősnek érezzük magunkat.” Amikor azonban elviszi őt a rendőrség, Judit aggódó kérdéseiben ott a vád is: „lehet az ártatlanságot ugyanazokkal a szavakkal védeni, mint amikkel hazudunk? Lehet ugyanúgy bizonygatni...? Egy csepp hazugság, akárhol, akármiben, nem forgat fel mindent? Elképzeltem, ahogy vallatják, vádolják, láttam a gyanútlan arcát — de most ártatlan, érted?! Ártatlan! Hogy fogja védeni magát? Nem fog ráismerni a szavakra, amikkel máskor is hazudott... nekem? Ott bent majd hisznek neki, ahogy én hittem évekig?” Andrist pár nap múlva kiengedik, de a „győzött az igazság” — öröme megkeseredik, arcán nem véletlenül keresnek áruló jeleket „ami addig nem volt, s ami nem fog eltűnni róla”: hangja idegen, ismeretlen, hozzá nem illő szokásokat vett fel, mintha más emberként tért volna vissza. Olyan vonásai erősödtek fel, amelyek idegenek tőle, de amelyeket mégis alkalmazott már „évekig”? Talán mindig is megvoltak benne? Talán nem is tisztességes eszközökkel szabadult? Az emberség nagyon törékeny valami (Judit: „a tisztaság... mi másom van?!”), Üldöző és üldözött között kicsi a távolság, a vonzerő is kétirányú. „Az erő sebb vonzza a gyengét, a gyanútlanság nem egyértelmű — a félelem érvényesülni akar.” „A lehetőség, hogy észrevétlenül meglephetnénk a csapatot, izgatottá tett. Gyűlölöm, ha csak egy ajtót is rám nyitnak váratlanul, de most innen, lóhátról, elkerülhetetlennek látszott, hogy ne akarjam ugyanezt megtenni. Mintha sodródnék valami felé..

A Magasiskola veszedelmes rendje felé, amelynek telepén vadsólymokat képeznek ki a halastavak állományát és a gabonát rabló gémek, varjak ellen, de ahol a sólymok „légi csendőrök”, úgy „sorozzák” őket a fészekből, nevelésükben alapvető tudnivaló, hogy „mitől fejlődik csőr és köröm”, hogyan lehet növelni a támadóerőt — ahol tehát nem a védelem a fontos, hanem a támadás, a pusztítás. („Sokszor gondoltam is, de nem mertem soha kimondani: vajon nem mi visszük a járványt?” — vallja. Az Állatforgalminál jelentkező, egykor állatorvosnak segédkező fiatalember.) A cél éppen a zsákmányszerzés „magasiskolájának” megszervezése, ennek van alá • rendelve ember és állat egyaránt. Semmi egyéni akció — legfeljebb a parancs szellemében. Anarchia, rendetlenség — csak amennyi a oélszerű működéshez elengedhetetlenül szükséges. A gépezetet szolgáló teljesen személytelen élet, mint Terézé, akinek „valami tárgyszerű ül ki az arcára”, -még azt sem lehet eldönteni, „hogy a heverő csizmák közül melyik az övé” — aki talán csak álmaiban (rohanásában „valami nagy, homokos pusztán”) őriz egy keveset régi önmagából: emberi félelmet, aggódást, menekülési vágyat. Mert „a telepről nincs visszaút sehová, se a pusztára, se a rezervátumba.” A hosszabb szíj ugyanúgy a pusztulást jelenti, mint a túlságosan rövid. „A szíj a keret, a rend, a biztonság. Ha azt megszokták egyszer, már nem lehet fölcserélni mással.” A telepre érkező látogató maga is ezen az úton jár. A vendég is, a pár napja befogott vadászsólyom is „ahányszor kér, annyiszor kap” ételt (eleséget),

161