Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1978 / 2. szám - Szikszai Károly: Beszélgetés Bella Istvánnal

például Sinka, Dsida, Csorba Győző, nem divatos Pázmány, Bornemissza, Mi­kes, nem divatos ma már a Biblia, az erdélyi memoárírók... Aki magyarul akar tanulni, az olvassa el őket, és olvassa Illyés Gyulát. De nem ismerik a mai gyerekek a falukutató irodalmat sem. Erdei Ferencet, Kovács Imrét, Péja Gé­zát, Illyés Gyulát... Ezek nélkül nem lehet megérteni semmit. Még mondhat­nám Németh Lászlót is, aki számomra abban felülmúlhatatlan ember, hogy mindig mindenütt helytállt, báilhova kényszerült, vagy kényszerítették. Ha ut­caseprőnek kellett volna lennie, biztos megteremtette volna az utcaseprők filo­zófiáját és annak a megszervezett rendjét. Napjainkban egyre gyakrabban megfigyelhető, hogy költőink egy-egy nagy elődöt idéznek, az ö magatartásukon keresztül világítják meg a dolgo­kat ... Nemcsak napjainkban. Az irodalom folytonosság. Rimái János megidézte Ba­lassit, Petőfi Csokonait, Ady Vajdát, és így tovább. Mert aki valaki lett ebben az országban, az mindig őseiben kereste meg magát. Egyrészt azt, akit hasonló­nak érzett magához, vagy pedig azt, akinek a történelmi szituációját a magáéhoz hasonlónak tudta. Az „ős” rejtjeles üzenet is. Az ilyen választásnak külön je­lentése is van, tehát általa elmondhat az ember olyasmit, amit egy versben ta­lán nem mondhatna el. Ha nem írsz verset, mivel foglalkozol? Van valami kedvenc időtöltésed? Vannak boldog időszakok, amikor egy másik versen gondolkozom, tehát ha nem írok verset, akkor éppen verset is írok, mert valamire gondolok a buszon, a vil­lamoson, vagy akár egy beszélgetés közben is. És aztán vannak olyan időszakok, amikor mindent, csak verset nem. Ilyenkor kocsmázok, sakkozok, nagyon sze­retek sakkozni, játszom a gyerekekkel, vagy olvasok. Elég sokat olvasok, és sajnos tudom, hogy soha nem fogom behozni a restanciáimat, azokat a dolgokat amiket már réges-rég el kellett volna olvasni. Aztán sokat szaladgálok pénz után is. Egyszóval élek. És min dolgozol most? Szeretnék egy műfordítás kötetet kiadni. Ezen már elég rég dolgozom, persze nem állandóan, hanem amikor kedvem tartja. Sajnos, elég rossz munkamódszer. Tehát szeretném befejezni Galczynsfci-fordításaimat. És a közeljövőben leszeret­ném fordítani Tiorinnak, egy nagyon-nagy lengyel költőnek a gyerekverseit is. És a következő verseskötetet. Egyáltalán sokmindent szeretnék még csinálni, szeretnék prózaverseket írni, aztán szeretném a szerelmes verseim gyűjtemé­nyét tető alá hozni és kiadni, és szeretnék verseket írni... Bella István elhallgat és a Capablanca könyvet az ölébe teszi. Azt hiszem a sakkönyveit szeretheti a legjobban. Most mégis másról kérdezem: Az Ifjúság múzeuma és a Hetedik kavics című köteted között hat év telt el. Hat év alatt mindössze ötven verset írtál. Mi volt az oka ... Ez nem írói válság volt, hanem emberi válság. Furcsa módon egybeesett a dí­jammal is, amit 1970-ben kaptam. Éreztem, hogy másképp kell élnem, és más­képp kell írnom. De ehhez nem volt elég erőm. Életem problémái, gondjai kö­töttek le. Aztán az is közbejött, hogy akkor lettem újságíró, és amíg a szakmát úgy-ahogy megtanultam, rengeteg energiámba és időmbe került. Ugyanakkor 145

Next

/
Oldalképek
Tartalom