Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 2. szám - Szikszai Károly: Beszélgetés Bella Istvánnal
ják ki a verseit, és tönkre lehet azzal is, hogy kiadják. Azt hiszem, hogy a tehetségen túl, ami kötelező, már eszerint a tehetség szerint kéne, vagy kell az ifjú emberekkel bánni. Talán az lenne az oka, hogy a fiatal nemzedék szomorú és rossz közér- zetű verseket ír? Itt sok minden keveredik azt hiszem. Mindenekelőtt a világ, amelyben élünk, az nem megnyugtató. Sokan mondják, hogy szélárnyékban élünk, de ez a védettség, meg ez ia csöndes társadalmi béke végsősoron nem kedvez a fiataloknak, akik fiatalságuknál fogva mást, és többet akarnak mint mi, vagy az előttünk járó nemzedék. A fiatalok szeme mindig élesebb és kevésbé megbocsájtó, mert nincsenek olyan tapasztalataik mint nekünk. Egy elképzelt világot vetnek össze azzal, amiben élünk. És az idea és a valóság különbsége szüli azt hiszem elsősorban a rossz közérzetet és a keserű hangú verseket. A mi nemzedékünk, és most nemcsak a költőkről van szó, egyre kevesebbet olvas... Szerintem is, mintha egyre felkészületlenebbek lennének a fiatalok. Főleg, ha az ember (e századról lévén szó) a Nyugatnál kezdi. A Nyugat írói nemzedéke hihetetlenül művelt volt, és hihetetlenül sokat tudott a világról, nyelveket ismertek, nemcsak művészék, tudósok is voltak. Babits, Kosztolányi, Tóth Árpád, tizenöt-tizenhat éves korukban már két-három nyelvet ismert. Igaz, hogy ők polgárgyerekek voltak, tehát más környezetből indultak mint a mai írók többsége. Persze, lehet, hogy csak azért látszik ez így, mert ma már csak a nagyságukat ismerjük, és a Nyugatból szinte csak ők maradtak fönt. De azért mondhatnék még néhány „elfelejtett” nevet a Nyugat nemzedékéből. Lehet, hogy száz év múlva a mi nemzedékünkből is három név marad fenn, és azokról is megállapítják, hogy műveltek és okosak voltak. De azt hiszem, a színvonal esett, és méginkább igy van ez tapasztalatom szerint a legfiatalabbaknál, akik mintha nem készülnének föl arra, hogy ennek az országnak és ennek a népnek az írói, költői lesznek. Ugyanis a fölkészülésnek két lehetősége van: vagy megéli, vagy megérti az életet valaki, és ezzel a költészetet is. De a nagy kalandokra, az ezer és ezer útú, és ezer és ezer próbájú életre kisebb a lehetőség mint száz évvel ezelőtt. Tehát a világot elsősorban megérteni lehet, és ehhez iszonyú sokat kéne tanulni. És ezt a tanulást, vagy tudást nem érzékelem a nálunk tíz-tizenöt évvel fiatalabbaknál. Pedig annyi mindent lehetne csinálni. Mindenekelőtt nyelveket tanulni. Most már szerencsére vannak ösztöndíjak a fiatalok számára is. El lehet jutni a szocialista országokba. Ennek épp azért van óriási jelentősége, mert itt, Közép-Európában annyira összegubancolódott a történelem, hogy ebinek a gondolkodásbeli következményeitől, tehát az előítéletektől csak akkor szabadulhatunk meg, ha valóban megismerjük egymást. És itt lenne szerepe egy új írói nemzedéknek, aki megtanul szerbül, horvátul, románul, csehül, lengyelül, és tovább építi a hidat, vagyis műveket fordít, útirajzokat ír és ezer és ezer dolgot csinál. Melyek azok az írók, akiket „kötelezővé” tennél a fiatalok számára? Sose szerettem a kötelező olvasmányokat. Legföljebb javasolhatok egyet s mást. Azt hiszem, hogy ezt mindenkinek magának kell megtalálnia. De ha tanácsolhatok valamit, sose kövessék a divatot. Ne aszerint olvassanak. Nem divatos ma 144
