Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 2. szám - Hogyor József: Nehéz út (részlet)
Takácsék közvendégei — visszamentünk, hogy folytassuk a lakodalmat, násznép nélkül. Katival jócskán lemaradtunk, és egy-egy fa, vagy kiugró kerítés mögött futó csókot váltottunk. Amire hazaértünk, már mindenki folytatta, ahol korábban abbahagyta. A hátsó szobába indultunk, mert ott alig lézengtek páran; a küszöbön megtorpantunk : — Istenem, miért versz bennünket ennyire? — nézett Takács fájdalmasan a falon függő feszületre, majd gyorsan lehajtott néhány pohár bort. — Ne búsulj, aptya, csak egészség legyen! — nyomkodta szemeit a felesége. — De miért éppen velem kell mindennek megesni, hát mit vétettem én? — Ugyan, sógor, ne gyerekeskedj, mondtam, hogy mit csinálj! — lökte oldalba Tikász. — Mi történt? — támadtam Tikászra. — A tehenét fájéssza a sógor — intett szemével Takácsra. — Elpuszult? ' — Megsántult, a szekeroébe lépett! Megkönnyebbültem. Tikász kerülte tekintetemet. — Hát mit szól hozzá gazdász úr? Még ez is, látja — emelte rám megtört, beesett szemeit Takács. — Elszabadult, belelépett. Ott volt a járáson, tököt vágtam neki tegnap este, ott felejtettem a szekercét. — Nyugodjon meg, Takács bácsi, az életemmel felelek érte, hogy különb kenyeret eszik, mint eddig! — néztem keményen a szemébe, és amit mondtam, komolyan gondoltam. — Na, vedd elő azt a papírt! — villant rám Tikász szeme. — Nekem már úgyis mindegy — sóhajtotta Takács, majd mindenkinek megtöltötte a poharát. — Gyere, kedvesem, neked is adok egy fél pohárral, ne ádigálj ott magad! — intett a távolabb ácsorgó Katinak. A kislány mellém perdült, karját az enyémbe fűzte, és kacér mosollyal rám támaszkodott. Takács kezében megállt az üveg. — Ne haragudjon, nem tudtam, hogy maguk, szóval hogy... — vizsgálgatta Katii, és tele töltötte a poharát. — Az új életre! — A jobb életre! — emeltük poharainkat. — Hát akkor adja ide — intett Takács. — Hát ezért gürcöltünk, ezért nyomorogtunk, hogy most mindenünket eldobjuk?' — siránkozott az asszony, de azért aláírta a belépési nyilatkozatot. Takács kezében reszketett a toll, egy darabig maga elé nézett, aztán nagyot sóhajtott, és ráírta nevét a nyilatkozatra. Szeméből kövér könnycsepp gördült a papírra. 131
