Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 1. szám - SZEMLE - Dévényi Iván: Laczkó András: Takáts Gyula
Laczkó András: Takáts Gyula A szerző — aki az Alföld, az Életünk, a Jelenkor, a Látóhatár, a Somogy és a Tiszatáj című folyóiratokban az elmúlt években több ízben publikált tanulmányokat és cikkeket Takáts Gyuláról — korábbi írásait kiegészítve és összegezve elkészítette a kiváló lírikus, műfordító, elbeszélő és esszéíró eddigi pályájának mérlegét: az első Takáts Gyula-monográfiát. (A kötet a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézete által gondozott, Béládi Miklós és Juhász Béla által szerkesztett — meglehetősen egyenetlen színvonalú — Kortársaink sorozatban jelent meg.) Laczkó jól ismeri Takáts négy évtizedet átfogó, terjedelmes és sokágú munkásságát. Sok találó megjegyzést tesz a költőnek — főleg a dunántúli táj, a Balaton, a bölcseleti kérdések és az antikvitás ihlette — lírájáról; emlékezetesek a kis könyvnek azok a passzusai, amelyek a Takáts-versek „színérzékenységéről”, a költő stílusának „diszkusszív” voltáról, a természettel való teljes összeforrottságáról, reálisnak és irreálisnak, köznapinak és tündérinek, a valóságnak és a csodának Takáts legjava műveiben való összeolvadásáról, Takáts Gyula lényegkereső hajlamáról, lényegmegragadó képességéről szólnak. Nem tér ki Laczkó annak a kérdésnek megvizsgálása elől sem, hogy vajon Takáts „somogyisága”, „vidékisége”, „dunántúlisága” nem jelentette-e szemléletének, világképének valamelyes beszűkülését? A költő formai eszközeinek, ritmikájának, rímelésének — egyes kritikusok (Hegyi Endre, Vajda Endre stb.) által elmarasztalt — olykori lompossága, döcögőssége mellett sem siklik el Laczkó András, akivel abban is egyet lehet érteni, hogy Takáts költészetétől nem idegen ugyan a társadalmi problémák megszólaltatása, de a társadalmi mondanivaló mégsem a legfőbb táplálója ennek az értékes lírai életműnek: „A történelmi pillanat nem izzítja fel Takáts líráját.. Lackó nem a kor irodalmának közegéből kiszakítva, attól elszigetelten szemléli Takáts Gyula oeuvre-jét; a Takáts-verseket állandóan összeveti-szem- besíti a nemzedéktársak: Illyés, Weöres, Vas István, Jékely és Képes Géza alkotásaival. Megállapításait — amelyekhez Várkonyi Nándor, Bertók László, Rónay György, Makay Gusztáv, Kardos Pál, Tüskés Tibor, Borbély Sándor, Siki Géza, Fodor András, Kerékgyártó István és mások gondolataira támaszkodva (illetve a korábbi Takáts-irodalom egyes ítéleteivel pörlekedve, azokat cáfolva ...) jutott el — úgy lehetne summáznunk, hogy Takáts „a lírai realizmus hagyományainak folytatója” a mai magyar költészetben, alapjában realista szemléletébe azonban „egy transzcendentális világ elemei is beszűrődnek”. (E vélemény összhangban áll Nagy Péter felfogásával: „Takáts a természet mindennapjaiban ... mindig lát valami önmagán túlmutatót, nemegyszer természetfelettit.”) Takáts Gyula hű kor- és társadalomrajzot nyújtó novelláival és regényeivel (Polgárjelöltek, Színház az Ezüst Kanosában stb.), a magyar ifjúsági irodalmat gazdagító műveivel (Egy flóbertpuska története és Vitorlás a berken című ifjúsági regényeivel), a költő gyermekverseinek Rókává lett róka és Dorombol a hold című gyűjteményeivel, műfordításaival (Janus Pannonius) s Berzsenyiről, Csokonairól, Vikár Béláról és Rippl-Rónai Józsefről írott — új szempontokban 85
