Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 1. szám - SZEMLE - Dévényi Iván: Laczkó András: Takáts Gyula
bővelkedő — tanulmányaival is érdemük szerint foglalkozik Laczkó András. Fontosnak tartja Takáts kapcsolatát Rippl-Rónaival és Egry Józseffel, hiszen e két nagy festő munkássága sok tanulsággal szolgált a képzőművészként is tevékenykedő költő-prózaíró számára, akinek versei is telítve vannak festői- séggel, színekkel, fény villódzásokkal. (Azonban amennyire igazaknak érezzük a Takáts-versek „színkeverésének”, „pasztell tónusainak”, kék és opálos zöld színeinek szentelt sorokat, annyira önkényesnek tűnik — a 106. lapon — Takáts rokonítása Marc Chagallal...) Laczkó képes arra, hogy pontosan, magvasan fogalmazzon: „írjon bármiről, Takátsot nem a jelenség felületi, látható képe foglalkoztatja, hanem a felszín mögötti lényeg.” Olykor a szerző mondatai kitűnnek szépségükkel, poétikus voltukkal, így amikor a Vízen című balatoni verset „a világmindenség rendjén, az élet és halál kérdésein való elmélkedés”-ként interpretálja, — olyan költeményként, amelynek alkotóját „a határtalan titkok kapuja előtti remegés járta át”. Sajnos azonban, a könyv stílusára a pongyolaság, az esetlen kifejezések, a kezdetleges-gyámoltalan mondatok is jellemzőek: „Takáts egyik versében hatos, hetes és nyolcas jambikus rímes sorokkal írt..„A költő éppen azt szeretné, ha az ókori világból, életmódból travesztálni (?) lehetne mindazt, ami a modernnel megfér.” A „travesztia” kifejezés azonban nem illik ide, hiszen ez a terminus technicus „egy ismert műalkotás tréfás célzatú utánzását” jelenti. Olykor nem csupán a stílus hevenyészett, de a megállapítások is cáfolják egymást. A 44. lapon ezt találjuk: „Megalapozottnak tűnik az a vélemény, miszerint (!) Takáts Gyula költészetének csúcsát szerelmes versei alkotják.” A 47. lapon viszont ez áll: „Ezekhez (ti. Radnótihoz, Vajda Jánoshoz és Weöreshez) viszonyítva Takáts szerelmi költészete indulásában és kiteljesedésében egysí- kúbb.” Az olvasó ezek után zavarban van, s nem tudja: „csúcs-e Takáts szerelmi lírája, vagy pedig a nagy szerelmi költészethez képest „egysíkúbb” teljesítmény? ... Nagyobb igényességgel (és figyelemesebb, lelkiismeretesebb lektori munkával), ezeket a botlásokat — amelyek súlyos tehertételei a kis könyvnek ... — el lehetett volna kerülni. Egy stilárisan kiérleltebb monográfia méltóbb lett volna mai irodalmunk jelentős egyéniségéhez, Takáts Gyulához, akit az utóbb mártírhalált halt költőtárs: Forgács Antal már 1935-ben e szavakkal iktatott be a magyar líra jelesei közé: „Egyszerűek ezek a versek és közvetlenek anélkül, hogy affektálnák az egyszerűséget és közvetlenséget. Költői ködöktől nem zavart világ Takáts Gyula világa... Nyugodt szellem, amely ismeri célját: a magasabb rendű humanitást.. (Akadémia kiadó, 1976) DÉVÉNYI IVAN 86
