Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 3. szám - Apáti Miklós: Rekviem (vers)
APÁTI MIKLÓS Rekviem (Apám emlékére) Ne rémülj meg, ha most megértem, ó dereng immár, mit tegyek, ha tón belehalnék is: kell, hogy ezt megértsem. Megértsem azt, hogy itt vagy. S értem is. (Rainer Maria Rilke) De mit tegyek, ha értem? Fontosabb nekem, hogy te értsd, hogy itt vagy. Te: érted-e? Hisz én vagyok, utánozva téged, bár kissé valóbban, érzékeim vannak és tulajdonságaim, történetek esnek meg velem, vannak várakozások, szép hiányok. Patakzik belém a jövő, de leszek-e folyama, tengeröble? Valami csoda mindig jöhet, mi több a reménynél, ha illő türelemmel végzem az egy valódi dolgot, a nem lassúdó várakozást reád. Érted már, apa? Leszünk? Kérdéseim fölött te mindig néma voltál: ez tart meg nekem, ez a némaság, — hogy nem voltak soha szabott szempontjaid, úgy éltél, mint kellett, ahogyan lehetett. Reggel piactér, trafik, dohány. „Csak egészség legyen ...” — s az is elfogyott, tíz évig feküdtél, emlékszik rá az ágydeszka is. Ami közte volt? Néha a Népliget, ingyen meccsek, drága sétáink a tökmaghéj-avarban, fröccstelen vasárnap délutánok, sodrott cigaretták közt vártál a gólra, együtt szavaltuk az új Talpra miagyart: a Kocsis—Hidegkúti—Puskás—Czibort. Ritka vétkeid otthon fogantak: az egyetlen szoba hogy bírt volna el téged, anyám, húgom, engem. Négyünk, összezárva fosztogattuk ünnepnapjaink, kályha parazsa körül, vagy orgonaárnyban kucorogtunk, fogództunk össze, a napok egymásra .peregtek, majd szertegurultak, sapkádon kocsmadísz: vörösbor foltja, otthon persze áll a bál, tehát irány a piactéri lacikonyha. Ehettem itt fröcskölő hurkát, kolbászt, asszonyzsivajtól messze estünk, sütött a Nap, s te mégis büszke voltál: családapa vagy. 19Ö
