Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 2. szám - Apáti Miklós: A Napkoronghoz, míg vörös lesz (vers)
APÁTI MIKLÓS A Napkoronghoz, míg vörös lesz (ÉS ADY ENDRÉHEZ) Nézd a Napot, hogy múlik velem. Ragyogunk pedig. Ússzunk utána, ússzunk belé, ringatózzunk e baljós tavaszon, mondanám, de véren és aranyon egy emlék aránylik át egy régi havon. „Szeressünk örökké élni. Szeressünk nagyon.” „De jusson időnk gyermeki szóra, mondhassuk újra a Napnak, a bújj-bújj-zöld ágnak, a zöld leveleknek: azokat kínozzuk, akik szeretnek.” „Maradj meg, egyetlen egynek.” Úsznak bennem az aranyló csöndek. Jó lennék talán én is öröknek. Fog csikorog, ajtó nyikordul, tanulok beszélni napfényiben holdul. Dől ide minden, székembe roskaszt. Akkor szeretlek, ha tisztára mosdatsz, ha hagyod, hogy lehessek jókedvű bohóca jelennek, múltnak, ha morc napomra nem sújtsz. Ha sütsz bennem is, ha lángokra nem gyújtsz. Ha Napom leszel, ha megnyugszol abban, hogy fordid a Föld minden pillanatban, ha eltűnésed esteként aránylik, hogy ha felkelsz, ruganyos, piros labda lehess. Ha zeniten vagy, ha meredek hozzám az út, akkor se félsz fogjon el, de a dolog:
