Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)

1977 / 1. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Farkas Imre: Föld II.

szett a szemem világa, ahogy megálltam. De, hogy észre ne vegyék, milyen rosz- szul vagyok, úgy lopakodtam be megint négykézláb a fal mellett a házba. Azon a napon halt meg édesapád, soha el nem felejtem. Öltözetesen lefeküdtem, alig tudták a göncöt rúlam leszedni, de én olyan beteg voltam, majd meghaltam, hallod. De a temetésre már fölkeltem.

— Akkor még sorolhatnék sok mindent. Ami azóta van, ráadás élet. Igaz, nem egymagámnak köszönhetem, hogy megmaradtam.

— Ezer asszony közül nem találtam volna még egy ilyet, mint ez az én feleségem. Mert most is, ahogy eladtuk a 200 mázsa krumplit a szovjet csapatoknak az ÁFÉSZ-en keresztül, ő ült föl a ZETOR-ra, én meg szántottam ki az ekével. Mert itt össze kell ám nagyon dolgozni. Másképp nem megy.

— Nagyon érdekes dolgok ezek, őszintén mondom. A téesz 1960 őszén, az idős tagsága miatt, nem bírta gépi erővel a cukorrépát a földről leszállítani. Nem robot ez, nem úgy köll érteni, beidézték a lovasembereket, egy-két napot, kérlek szépen, répaszállításra kellett fordítani. A földrűl kellett a cukorrépát kiszállítani, a kövesúton várták a vontatók, meg a teherautók, hogy az állomási mázsára vigyék. De voltak akkor olyan munkák, őszintén, én nem akarok neveket használni, hogy két-három kas répát föltettek, és csak a földet tapos- tatták a két jó lóval. Én ott is az voltam, aki máshol, munkás ember, pedig hetekig fölhőszakadások jártak, aztán meg hirtelen lefagyott. Legkorábban én mentem ki a téeszhő, rám is kiabáltak az emberek. Garai Pali bátyám, ö már akkor bent volt. Azt mondja, majd meglátjuk, akkor is ilyen hűségesen dolgozol-e, ha te is téesz-tag leszel! Vittem ki a csákányt, oszt amikor gyüttek ki a téesz-tagok, én mán megpakolva azzal a fagyos répával mentem az állomásra. Hétszáz valahány forintot hozott ki érte Sanyi bácsi, a postás. Akkor, amikor az agitálás volt.

— Mondták is az emberek. Vége lesz a beszállításnak, gyün az agitáció. De gyütt is, talán hozzánk elsőnek.

— Mondom, nézzék elvtársak. Az a helyzet, hogy az én 6 hold földemet nem a demokrácia adta. Annak köszönhettem ugyan, hogy meg tudtam szerezni a más tallóján, de ez tényleg se nem örökség, se nem, ahogy mondják, juttatott föld. Ehhez nekem élni való jogom van.

— Hát én velem nem is volt semmi probléma. Vagy hatszáz ember járt nálunk. Minddel barátságosan elbeszélgettünk. Meg is mondtam, hogy én ezt a 6 hold földet sajnálom, sőt megmondtam a pártembereknek is, hogy elsősorban meg azért nem, mert 50 ezer forint adósságom volt a házra. Márpedig, ha téesz-tag leszek, nem tudom kifizetni. Ha adnak egy évet, nem mondok semmit, belépek a téeszbe, de énnékem ezt előbb ki köll fizetni, a jövő évi jövedelemből. Akkor volt 13 darab hízódisznóm. És nem értették meg. Azt mondták, a jövő évben nem lehet, ebben az évben muszáj, nincs kecmec a létő világon semmi. Ná, akkor aztán voltak olyan, hogy mondjam, kis erőszakok. A feleségem idegösszeroppanást kapott. Feküdt két hétig. Megmondom őszintén. Azt mondták, azért nincs kecmec, mert ha én belépek a téeszbe, akkor az egész falu gyün. Aztán meg voltak olyanok is a gyengébb agitálok között, akik kiálltak a katolikus templomhoz, és ott kiabálták, ha Vári Ferenc nem lép be, akkor ők kilépnek. így került aztán sor arra, hogy valójában, hogy valójában kicsikét megszorongattak. Akkor is azt mondtam, de azt mondom most is, én egyetlen emberre nem haragszom. Nekik az volt a dolguk. Mindig azt mondtam, a Kádár elvtárs beszédjére hallgatok, hogy csakis önkéntes alapon lehet ezt. Nem bántam meg

61