Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 6. szám - Szikszai Károly: Egy augusztusi délelőtt Ágh Istvánnal
SZIKSZAI KÁROLY Egy augusztusi délelőtt Ágh Istvánnal Ágh István ajtaja előtt elfog a félelem. Nem először jövök hozzá, de most, amikor „szabályos” interjút kell készítenem, legszívesebben visszafordulnék. Igaz én akartam. És elvállalta. Mégis furcsa, szokatlan, hogy az ország egyik legjobb költőjét hivatalosan én faggassam, aki a pálya legelején tartok ... Harminckilenc éves, hat könyve jelent meg. József Attila-díjas. Évekig tartó albérletezések után jutott révbe. A Laky Adolf utcában lakik, kétszobás öröklakásban. Két gyermek apja, szabadúszó. A kisebbik szobában dolgozik. A könyvespolc melletti falon Kondor-rézkarc. Vagy két hónapja csináltunk neki keretet. Ha Ághéfcnál vagyok, általában a konyhában szoktunk ülni. Fröccsét iszunk és beszélgetünk. Most pedig zavartan nézelődöm a költő dolgozószobájában. Megérzi lámpalázamat, pálinkásüveget tesz az asztalra. — Írtam egy verset, — mondja és egy füzetet mutat. Olvasni kezd: Idézem Iszaak Bábelt... Ha ír egy verset, nyakába veszi a várost és minden ismerősének elszavalja. Nagyon szereti szavalni új verseit. Estére kerül haza, ha egyáltalán hazaér. Iszonyú mennyiségű energia szabadul föl benne egy-egy vers megírása után. Figyelem az arcát. Azt hiszem most dühös lehet rám, hogy itt kell ülnie. Ilyenkor már Belláéknál szokott lenni, vagy a Hungária kávéház pincémőinek vall szerelmet halálos komolysággal. De az arca nem árul el semmit. — Hogyan született ez a versed? — Ha azt mondanám, hogy pályázatra írtam, mert igaz, akkor a versemet degradálnám. Én úgy gondolom, el mertem vállalni egy pályázati meghívást, mert tudtam hogy mit fogok írni. Az Októberi Forradalomnak számomra három rétege van, mert én csak az irodalomból tapasztalhattam. Az egyik a szegény — mert legközelebb állt hozzám — a szegény Jeszenyin, a másik a cári rendszerben elnyomott népfaj, mert legközelebb állt hozzám, Iszaak Babel, a harmadik pedig az a fél-arisztokrata, aki megértette az időket Blo'k. Kérdezhetnéd, miért nem választottam Majakovszkijt. Azért nem, mert művészetében nem hordozott akkora terheket, bizakodást, kötődést, vágyat, mint ez a három. Különben is Majakovszkij már annyira szobor, hogy hozzá nem is volt kedvem férkőzni. Valamikor 68-ban jelent meg a Lovashadsereg. Engem az vitt nagyon közel a dolgokhoz. Amikor azt én elolvastam, akkor egész másképp láttam, amit a középiskolában tanultam. Elsősorban újdonság volt, másodsorban pedig olyan valóságosan és szürrealistául tudott írni, amit addig a szovjet irodalomban ritkán tapasztaltam. Innen volt az én alapvető szeretetem Bábelhez, és onnan is, hogy egy odesszai zsidó Oroszországot úgy a szívén viseli, mint a balti matrózok, any- nyira hitt ebben a jövőben, mint ez a hatalmas ország. Megkóstolom a pálinkát, ez most jót tesz. — Sokan beszélnek a költészet haláláról. Mit jelent neked a hetvenes évek végén költőnek lenni? — Én annyira hozzászoktam már ahhoz, hogy költőnek tartsam magamat, 572
