Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 6. szám - B. Hazanova: Az első ötéves terv városépítészeti elképzelései
gadtatása. A jövő Moszkvájának látványában is ez a két fő tétel érvényesült, Ny. Ladovszkij mintegy élettel töltötte meg a lineáris városnak már a múlt század 80-as éveitől ismert szerkezetét. 1930-ban a szovjet városépítészek munkásságában ugyancsak jelentkeztek a századfordulón keletkezett lineáris tervszerkezetek gyökeres átalakításának olyan problémái, mint a feszített méret, melyet a közlekedés viharos fejlődése okozott. Megoldásukat a „társadalmi kiszolgálás vonalának” kiépítése jelentette, mely Magnyitogorszk, Üj Csardzsou, vagy Zaporozsec tervezetében a jövő városára jellemző magas színvonalú szellemi élet nagy kiterjedésű zónájává változott, ahogy ezt Ny. Ladovszkij tervezte. E városok szerkezetében éppen úgy, mint alapelemeik terveiben (például kommuna-házak, lakókombinátok) meghatározott viszonyt állapítottak meg: az egyéni használatú lakóhellyel szemben elsődleges helyet kapott a közösségi élethez szükséges terület. A város látványának kérdése is szerepelt a korszak majdnem minden tervezetében. Fontosnak tartották mint a városban élő ember nevelésének egyik eszközét, mely nemcsak gyönyörködteti a tájékozódók szemét, hanem bemutatja a főváros lakóinak életformáját a hétköznapokon is, de különösen az ünnepek alkalmával. E kérdés jelentőségét illusztrálja Moszkva Központi Kultúra és Pihenés Parkjának tervezete. A központi városi park terve közigazgatási- és középületekkel, stadionokkal, sportpályákkal, óvodákkal és iskolákkal szerepelt T. Fritsch—E. Howard és követőinek szociális utópiáiban is. Le Corbusier munkáiban a városok központi kerületeit felhőkarcoló-lakóházakkal beépített parkok alkotják. Az Űj Moszkva Park-központjának elgondolásával találkozhatunk M. Ginzburg és M. Barocs „Zöld város” tervezetében. S a városépítészek az egész világon az építészfantázia e beteljesületlen álmait komoly alkotó deklarációkká változtatták. A „városi parkközpont” eszméje évtizedekkel megelőzte azt az eseményt, amikor az Állami Felsőfokú Művészettechnikai Főiskola végzős hallgatói 1929- ben feladatul kapták a moszkvai „Kultúra és Pihenés Központi Parkja” tervmunkáinak elkészítését. Mint azokban az években mindig, az első elgondolás, mely inkább a városrendészetre vonatkozott, ezen túlnőve a múltban eddig ismeretlen komplexum tervévé vált. A hallgatók Moszkva olyan fő „Klub-Parkjának” tervezéséhez láttak hozzá, mely a „munkások tízezreit hozza kapcsolatba egymással”, ahol a pihenést összekötik a „tömegek általános kulturális színvonalának emelésével.” A legfontosabb nem egyszerűen a moszkvaiak mindennapi pihenésének biztosítása volt, hanem az „általános jellegű, közös megmozdulások”, tömegünnepélyek, felvonulások, gyűlések lebonyolítása. Építészetileg ennek olyan terekben, stadionokban, különböző létesítményekben kellett testet öltenie, „amelyek nagy embertömegek befogadására alkalmasak”, öt év múltával egy olyan elképzelés megvalósítása vált elérhetővé, mely 1924. januárjában, a gyász napjaiban keletkezett a készítendő Lenin-Emlékmű javaslatainak össznépi megvitatása során. Akkor a Lenin Emlékmű Bizottság elnöke L. Kra- szin az Izvesztyijában arról írt jan. 27-én, hogy a Vorobjov-hegyekben (jelenleg Lenin hegyek) nemcsak Lenin Múzeumot kell építeni, hanem valami monu- mentálisabbat, valami olyat, mint az ókori Görögországban az ún. „gimnáziumok” voltak. Legyen ez a „Lenin Palota”, melyben múzeum, könyvtár olvasóteremmel, előadó- és hangversenyterem, a Lenin Főiskola, mindenfajta szabadtéri sportpálya, uszodák és úszóiskolák, víziklubok és valamennyi, általában a sporttal és a testkultúrával foglalkozó létesítmény helyet kapna ... és ezen a helyen Moszkva dolgozói pihenhetnének és méltóképpen ünnepelhetné561
