Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 6. szám - Pusztay János: A mari irodalomtörténet vázlata
PUSZTAYJÁNOS A mari irodalomtörténet vázlata A mari irodalom a fiatal írásbeliség!! irodalmak közé tartozik. Olyan fogalom ez, mely csupán az utóbbi néhány évtizedben alakult ki, mégpedig a világ- irodalomban bekövetkezett gyökeres változások következtében. A világ irodalmainak száma az utóbbi évszázadban erősen gyarapodott. A hagyományos, a régi történelmi múlttal rendelkező, a világirodalom magvát képező irodalmak mellé az ismeretlenségből újabbak növekednek. A hagyományokkal rendelkező és az újszülött irodalmak kapcsolata természetszerűleg egyoldalú, ez utóbbiak igyekeznek valamiféleképpen az előbbiek példáját követni. Ilyenformán áll elő egy irodalomtörténeti, elméleti szempontból rendkívül érdékes helyzet. Az irodalom genezisének egy sajátos válfajával találkozunk, amikor a népköltészetből — mert hiszen mindig ez az alap — minőségi ugrással egyszeriben műköltészet, szépirodalom lesz, mely szépirodalom azonban már élvezheti a már korábban létrejött s így kifejlett irodalmak termékenyítő hatását, támogatását is. Valamennyi születő irodalom egyszersmind az őt létrehozó társadalmi rendszer tükrözője is, ezért az „újszülött” irodalmak tarka képet mutatnak. Oj színekkel bővítik a palettát a fiatal írásbeliségű irodalmak földrajzi helyzetéből fakadó körülmények is. A fiatal irodalmak ugyanis természetszerűleg a hozzájuk földrajzi értelemben legközelebb eső irodalmak kisugárzását fogják föl. A kialakulóban levő irodalmak a környező, „régi írásbeliségű” irodalom normáit tekintik mércének. Az újszülött irodalmak fejlődése feltehetően gyorsabb léptekkel következik be, mint az egykor — példakép és eszmei támogatás nélkül — létrejött irodalmaké. Létük ugyanakkor nagymértékben függ a társadalmi atmoszférától is, amelybe beleszülettek. A fiatal írásbeliségű irodalmak művelése sok áldozatot követel az íróktól. Egy kis túlzással Ady szavait vonatkoztathatjuk rájuk: „Ezerszer Messiások / a magyar Messiások”. Egy néhányezres, jobbik esetben néhány százezres lélekszámú népnek a nyelvén írt irodalmi alkotások többnyire elszigetelődnek, kívül rekednek a világirodalom vérkeringésén. Nem elhanyagolható az a lélektani tényező sem, hogy az író szeretne minél szélesebb tömegekhez szólni. Ez egy kis nyelv esetében lehetetlennek tetszik. Az orosz mint világnyelv, megnyitja a kapukat a fiatal írásbeliségű irodalmak előtt is. Az eddigi gyakorlat az alábbi megoldásokat kínálta: — a nemzetiségi író kezdetben két nyelven ír (anyanyelvi szinten ismerve az oroszt is), ez azonban hatalmas energiát von el az írótól, úgyhogy nem is lehet csodálni, ha az anyanyelven való írással apránként föl is hagy (példa rá a vogul J. Sesztalov; bár ellenpéldaként a kirgiz Dzs. Ajtmatov is megemlíthető); — a nemzetiségi író anyanyelvén ír, s valaki lefordítja alkotásait oroszra; ez a gyakoribb példa, s az író számára veszélyesebb is, mivel teljességgel ki van szogláltatva a fordító kénye-kedvének: a sok esetben „átdolgozott” fordítások néha nehezen felismerhető alteregói az eredeti alkotás541
