Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 6. szám - Bazsó Márton: Az Októberi Forradalom fogadtatása a kortárs orosz költészetben
vétel, a stílus, az alapállás annyi változata színezi a kor irodalmát, hogy a közöst bennük valóban csak az átélt történelmi élmény és a nyomában kialakult történelmi valóság megfogalmazásának szándéka — igénye adja. És ebben a megfogalmazásban, főképp az útitárs-íróknál, azoknál, akik „nem marxista világnézetű” és iskolázottságú írók, sok a terminológiai probléma. Nem egy írónak önkéntelen is a keresztény-vallási hasonlatrendszer, az egyházi nyelv fordulatai jőnek segítségül. Az értelmiségi Biok esetében (Tizenketten) éppúgy, mint Jeszenyinnél, A. Belijnél (Krisztus feltámadott), de nyomokban még az agit- kaműfaj híres képviselőjénél, Gyemján Bednijnél és a szocialista realizmus későbbi nagyjánál, Majakovszkijnál is. Ám nem a szóhasználat, hanem a haladó irodalom állásfoglalása a lényeges. Hadd idézzük a kor egyik kiemelkedő költőjét és irodalomszervezőjét, Erjuszo- vot, aki az Októberi Forradalom nyitotta új történelmi szakaszt az „alkotás korának” nevezi és a költészet számára ebben látja legnagyobb jelentőségét: „Az önkényuralom korábbi periódusainak költészete vagy csak a tiltakozás pátoszát, vagy csak a magány és a meditálás pátoszát ismerte; most az alkotás pátoszának kifejezésre juttatása áll a költők előtt. Példákat nem talál rá a múltban. A költészetnek merőben új alapokon kell megteremtenie az »alkotás líráját«.” És az itt következő versösszeállításból* ugyanez a meggyőződés sugárzik. Mert viták voltak és kellettek is, hogy legyenek. Ám a lényeges az, hogy az individuális élmények mellett a kollektív élmények megörökítésének szándéka, az új ember arcvonásainak megrajzolása, az igazságos rend szolgálata jelenti az új, a szovjet irodalom meggyőződését, mely átmeneti megtorpanások, a pesszimizmus fel-felcsapó hulláma mögött is állandóan ott érezhető és alapja annak az egyesülési folyamatnak, tendenciának, mely végül a szocialista irodalom, a szocialista realizmus kialakulásához vezet. Ez a hitvallás óriási jelentőségű akkor, amikor a forradalmat követő évek ismert nehézségei, a polgárháború és hadikommunizmus, a nélkülözés, az élelemhiány és tüzelőhiány jelentették a történelem mérföldköveit. A látszaton, a jelenségszintű dolgokon fölülemelkedő legnagyobbak meg tudták fogalmazni az új jelentőségét. Túl a nehézségeken, meghasonlásokon, a nélkülözésen, a „nehéz hűség” fegyverzetében a legfontosabbat érezték-sej tették meg: az emberiség új történelme kezdődött el. * Az itt közölt versek „A nagy kezdeményezés. Kulturális építőmunka, irodalmi és művészeti élet Szovjet-Óroszországban a forradalom és polgárháború éveiben. A szocialista kulturális forradalom kezdetei. 1917 —1921” című dokumentum-gyűjtemény kéziratából valók. A készülő kötet anyagából a Kortárs 1977. évi 11. számában tartalmas összeállítást tett közzé. 522
