Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)

1977 / 6. szám - Simonffy András: Anyám naplója - 1944

ajtókat nyikordulni, s közben tudni azt, hogy hontalanok vagyunk, az az otthon nem a miénk. (Időközben idegeneket költöztettek apámék lakásába.) Istenem, adj még egyszer, adj egy kis meleg otthont, s add, hogy drága két kis kölyköm mielőbb visszakaphassam! Hiába igyekszem erősnek lenni, ma este újra meg újra elpityeredem, ha a fényképükre nézek. Jó, hogy Ernő nem veszi észre.

December 18., hétfő

Ernő délelőtt az oratóriumban volt az iskolák évnyitó istentiszteletén, s utána a tanárokkal beszélgetett. Ott találkozott Juhász Jucival (debreceni tanárnő, írógépét ajánlotta fel az alakuló honvédelmi minisztériumnak), aki aztán fölkeresett délután. Beszélgetésünk mindjárt azzal kezdődött, hogy jól esett délelőtt Ernőt hallgatnia, ő volt hetek óta az első reménysugár ebben a nagy reménytelenségben. Ma végre már mosolyogni is tud, és hinni az új magyar jövendőben. Semmit sem bán, csak az ura jöjjön haza még egyszer a frontról. (Később hazakerült.) Mindenütt ugyanazok a problémák: szétszakított családok, rombadőlt otthonok és családi életek.

December 19., kedd

Talán lesz már írógépe az új magyar hadseregnek! Egyet Juhász Jucitól kaptam, egyet C. Emilé'k lakásáról hoztam el, kettőre ígéretem van. Persze, mindegyiken akad egy egész csomó javítanivaló.

Ernő Vásárynál és Juhász Nagynál.

Fazekas Katinkával (anyám volt tanárnője) találkoztam, ő sem győzött eleget áradozni Ernőről, hogy milyen jól esett hallgatni tegnap okos, józan, észszerű, életet öntő szavait, látni biztos fellépését, a sok szélsőséges kiabálás és ide-oda kapkodás után. — Kezdem sajnálni, hogy tegnap nem voltam ott az oratóriumban. — Rólam, persze, már mindenki tudja, hogy itt vagyok, s hogy nyílegyenest Moszkvából jöttem. Ki sírva, ki kacagva, de mindenki a nyakamba borul.

Itt a Bika halijában megkezdődött a nagy nemzetiszínű tevékenykedés. Csupa piros-fehér-zöld minden, a pasasok karszalagjától az oszlopokig, s a díszítésre kirakott zászlókig. Jól esik látni. Jól esik látni továbbá azt is, ahogy a városban a romokon lassan talán itt-ott még bizonytalanul, de megindult az élet. A megrongált villamosokat vontatják a remízbe, a Piac utcán négy ívlámpát fölszereltek, az üzletekben leltároznak, takarítanak, kiárusítják a megmaradt törmelékeket, javítják a házak tetejét, mind több és több ember merészkedik az utcára, sőt: a nők fején elvétve már a kalap is megjelenik.

Este Teleki Géza megérkezett Pécsről választóival. Egy egész sereg honatya befutott, nagy volt a nyüzsgés az étteremben. Remek pofák voltak, ahogy egyenként szállingóztak Miklós Bélát megnézni.

Egy civilbe öltözött alezredes honatya jött oda az asztalunkhoz, előadta, hogy Szeged neki köszönheti létét, csinált ott egy pártot, amelyik ezer (!) tagot számlál. Láthatóan rettentően nagy embernek érezte magát. Zabszem volt a fenekében, rögtön odanyüzsgött Aladárhoz meg Vaspapához (Vörös János) is.

509