Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 6. szám - Simonffy András: Anyám naplója - 1944
A városban ismerős üzletekben, kofáknál stb. gondosan megmutogatom magam, propaganda célokkal. Mindenki sírva borul a nyakamba. Sokat, nagyon sokat szenvedett ez a szegény város. Rövid időre jártunk Anyuskánál, (nagyanyám) aztán nekiindultunk az erdő felé. Szomorú látvány, mindenütt kifosztott, bombakárosult házak. Annuskáék villáját is megnéztük. A falak állnak, a tető rongálódott meg alaposan, beázik minden. Bent azonban nagyon-nagyon szomorú, keserves látvány. Kifosztva minden, tárva-nyitva minden, egykét megrongált bútordarab lézeng a szobákban. Könyvek, cserepek, fényképek szanaszét dobálva és átázva. Szomorú, nagyon lehangoló látvány ... A központi egyetemet, ablakhiányoktól eltekintve, teljes épségben találjuk, az előadások folynak. Történelmet Szabó Dezső ad elő. Aladár (Dalnoki Miklós Béla) a vacsoraasztalunkhoz kedvesen és hangosan odaköszönt. (Mi ez?) December 15. Reggel Aladár megszólításával tüntetett ki mindannyiunkat, nem tudom, nem Budapest bevételének félhivatalos hírével függ-e össze? Jártunk Ladék és Emilék (rokonok) lakásában, szörnyű látvány! Ha azt írom, hogy kifosztva, összerongálva minden, ez nem is jellemzi még az ott látottakat. (...) December 16. Reggeli után a városban. Az ismerősök még mindig megdöbbenten lapítanak mellettünk, s ijedten körülnéznek, ha szóba elegyedünk velük, és megnyugtatnak aztán arról, hogy nem szólnak senkinek, hogy itt vagyunk. Nem győzzük felvilágosítani őket, s propagandát csinálni a most kialakuló új életnek. Anyuskánál ebédeltünk annyi rakott krumplit, amennyi csak belénk fért. Du. Gacsályiék (ismerősök) keresték föl, s mesélték el viszontagságos élményeiket. December 17., vasárnap Drága kis Apukámnak születésnapja. Vajon hol, merre jár most ő, vajon mi van a gyerekeimmel? E pillanatban egy világ választ el bennünket... Istentiszteleten voltunk a püspöki palota tanácstermében. Révész Imre prédikált, megjelent Miklós Béla. Külön kikészített karosszékben ült, mindenki megcsodálhatta impozáns külsejét, össze is súgtak-búgtak a népek: vajon ki lehet? — Több aktualitást vártam Révész beszédében; mindenesetre annyit mondott, hogy Krisztus nélkül minden politikai rendszer előbb-utóbb felborul. (Értsen belőle, aki akar.) Vásáry Évával találkoztam (Vásáry István polgármester, később miniszter unokahúga), mesélte, hogy 78 óráig volt befalazva egy pincerészben. Volt fiú, volt öregasszony, s több időt kuksolt egy fürdőszobaszekrény mögött is. A napot máskülönben Anyuskánál töltöttük, jól esett egy kis otthon-szagot szívni. De hihetetlenül furcsa érzés a lakásunk előtt elmenni, hallani az ismerős 508
