Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 6. szám - Simonffy András: Anyám naplója - 1944
SIMONFFY ANDRÁS Anyám naplója - 1944 Írónak nem lehet nagyobb szerencséje annál, ha mindaz, ami fogékony gyermekkorában megérinti, nemcsak egy szűk családi, társadalmi réteg magánéletének beltenyészete, de egyben maga a történelem is. Részem lehetett ebben a szerencsében, apám mint fiatal (33 éves) tiszt, csatlakozott a Bajcsy-Zsilinszky Endre és Kiss János, a későbbi altábornagy vezette, Magyar Front néven tömörült ellenállási mozgalomhoz. A mozgalom vezetőit éppen azokban a napokban tartóztatták le Budapesten, amikor apám a Magyar Frontban tömörült három illegális baloldali párt és a katonai ellenállási mozgalom megbízásából átrepülte a frontot (amely akkor a Duna-Tisza közénél állt), és Szegeden át Moszkvába jutott, ahol csatlakozott az ott már folyó fegyverszüneti, illetve kormányalakítási tárgyalásokhoz. A kockázatos útra anyámat is magával vitte. Anyám huszonhét éves volt, frissen végzett tanítónő. Váratlanul lett részese azoknak a napoknak, amikor Magyarország sorsa fordulópontjához, mondjuk ki: egyik legjelentősebb korszakváltásához érkezett. Sokan és sokat írtak már erről az időszakról, mégis keveset tudunk róla, nehéz rendet teremtenünk a különféle egyéni és csoportérdekek, indulatok és spekulációk között, még nehezebb a szükségszerű taktikai harcok érdekhálójában rálelnünk egy-egy fertőzetlen, a szó jó értelmében apolitikus hangra. Anyámét ilyennek érzem, sorait fiatalos, őszinte lelkesedés vagy bosszúság, nem egyszer harag diktálja. Róluk, vagy inkább a korszakról szóló „történelmi kollázsregényembe’” ezért illesztem be változtatás nélkül alábbi naplóját, amelyet a Szerkesztőség kérésére örömmel, mintegy előzetesként közreadok. A napló moszkvai lapjai, sajnos, elvesztek, csak az emlékezet rekonstruálhatja őket. A megmaradt, s nemrég előkerült, pepitafedelű füzet a debreceni Ideiglenes Nemzetgyűlés napjairól szóló tudósításokkal kezdődik. A személyes, illetve családi vonatkozású mondatokat sem akartam elhagyni, ezért zárójelben, dőlt betűkkel rövid magyarázatokat fűztem a naplóhoz. S. A. December 14., Debrecen Reggeli után hármasban nekiindultunk a városnak, s a kapun kívül mindjárt Csizmadia András bá’ hatalmas alakjába ütköztünk. Kérdi: nem tudjuk-e, hogy hova kell neki most menni? Mert valahova kell, csak ő nem tudja, hogy hova? Elindultunk együtt, s beszélgetés közben derült ki, hogy őt két nappal ezelőtt kirángatták az ágyából: „Öltözzék fel gyorsan!”, beültették egy autóba, megérkezett Debrecenbe, azóta már vacsorázott, aludt, reggelizett, most kéne menni valahová, de nem tudja, hogy hova is. Továbbá most már azt is szeretné tudni, miért is hozták őt el ide? Főbelövi'k, megbüntetik vagy mit akarnak tőle? Nagyon hálás volt Ernőnek, amikor megmondta neki, hogy új Magyarország megszületéséről van szó, s többek között ő lesz a népakarat mindehhez. („Na, akkor majd megmagyarázzák nekem, hogy mit kell a népnek akarni...”) Egészem megköny- nyebbült szegény öreg, hogy nem fogják felhúzni. 507
