Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)

1977 / 5. szám - SZEMLE - Laczkó András: Hajnal Anna költészete

másük részletben ma már nem egyértelmű a negyven óv előtti kezdeményezés bátorsága. Másfelől ebből az egységből kiderül, hogy mily természetesen alakította át tiszta költészetté testi élményeit. Hozzá kell persze tenni, hogy egy idő uitán rabságnak vagy legalábbis megaláztatásnak érezte az érzelmi behatároltságot, s dacos himnusszal fordult Az akarathoz, (kifejezvén, hogy „szégyen marás a szerelem”. Az ébredés, a búcsúzás motívum gyakorisága ettől kezdődően allúzió 'arra, hogy líradlag szabadulni, távolodni szeretne az egyszeri élménytől, személyes életének elemeitől. Nagy, lassúbb áradású költeményeiben (Nyáréji himnuszok, Őszi himnusz Afroditéhez, Tavaszi himnusz) átalakult, mondhatni egyetemessé vált a szerelem. „Az asszonyi lélek rejtelmes együttrezgése a kozmosszal” (Radnóti Miklós) valóban tudatos, annyira, hogy már- már megélt módon, a legbensőbb természetességgel szól róla:

Oh, türelem lassú lángja mit csak az emlék itat, kivárod míg egyszer az égen felnyitnak a kutak? csillogva, lassan telve, míg túlcsordul lehelve a vágyódó sötét, mely felhőkben, folyókban, csobogva csupa csókban hullatja fürtjeit szét.

(őszi himnusz Afroditéhez)

„Magasan szálló költő” — állapította meg a Nyugat 1938-as évfolyamában kritikusi érzékenységgel Radnóti Miklós. Mindjárt kiegészíthetjük azzal, hogy nemzedékéből nem egyedül reá érvényesek e szavak. Az egybefűző szálak szorosságának bizonysága, hogy a pályatárs Forgács Antal Hűvös magány könyveimé találó helyzetelemzés is lehetne a generációra vonatkozóan. „Nyugodt vagyok ma már, távoli társaim, sorsunk parancsa ez; ragyogni egyedül” — írta Hajnal Anna Csillagok című versének első két sorában. Ebből a vállalt állapotból a törvény, a rend, vagyis a természet megismerésének szándéka és eredménye tudta osak kiemelni. Jellemzően a legapróbb dolgokban, különösen a virágokban fedezi fel egyedül valóságának társait. S ha eddig nem lett volna szó a társsal szembeni .akarat jelentkezéséről, akkor még az is jogos lenne, hogy valamiféle panteisztikus világkép körvonalairól beszéljünk. Időrendben nem sokkal az idézett részlet után született újabb két sor, amelyekben a magány teher voltára, elviselésének nehézségére került a hangsúly. S ebből iránymódosulás következett.

A magány terhét a társ enyhítheti, de ez csak egyike a lehetséges kivezető utaknak. Továbbiak: a meneküléskényszer és a kételyek növekedése. Meg kell jegyezni, hogy bár Hajnal Anna nem kifejezetten formateremtő költő, de kitűnő érzékkel a rím, ritmus, játék útján kereste a kontroverzia feloldódását (Forrás mellett, Nyári nap), illetve az expresszionizmus egymásra toluló asszociációiban (Beethoven-koncert az Állatkertben).

S hogy ténylegesen tud mindazon a húron játszani, ami a hagyományok gazdag tárházából rendelkezésére állt, .azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy amikor az akarathoz fordul, akkor a lemondó, reflexiv, rezignóoiós verstípust egyre határozottabban váltja fel nála az ódái szárnyalású. Bizonyára nem véletlen, hogy épp Füst Milánnak ajánlott költeményében kapott hangot a kétkedés, s ez segíti ahhoz, hogy újraértékelje önmagát és valóban egyéni szépségű sorokkal gazdagítsa költészetét :

Éjszakának szárnya jár, nincs a fáknak árnya már, égen apró fénymagok? ablakok?

megnyílnak a csillagok.

(Esti idill)

A második váltás, pontosabban a történelmi valósághoz kötő szálak megerősödése, a világháború hatására történt. Ennek egyik külsődleges megnyilatkozása, hogy lírájában erőteljesebbé válnak a sötét színek. A folyamat oly enyhe áthajlásokkal megy végbe, hogy eleinte alig észrevehető: a „hűvös”, „hideg” természeti jelzők készítik elő (Az eső urához, Esti szólam) a túlvilág közeledését: „Hideg széllel huzatos )

468