Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 4. szám - TANULMÁNY - Ágostházi László: Műemléki együttesek védelme falun
Harminc év a művészettörténelemben nagy idő, gyakran nagy művészeti korszak megfér három évtizedben. Hát még a felgyorsult, modem korban, mikor szélvészgyorsán váltják egymást az irányok és nem csupán a divat hajszolja őket, hanem a valóság szüntelen változása sürgeti, nógatja a művészeket az új és új problémák megválaszolására. Amint a kiállított művek is mutatják, mennyi minden torlódott össze, gyülemlett fel az elmúlt harminc évben is. Mint minden történelmi szakaszban, az elmúlt három évtizedben is több nemzedék művészei éltek egymás mellett, más és más képzetekkel, érettségi fokon, az új iránti eltérő fogékonysággal élték át tehát a harminc év magyar valóságának a szövevényét. Eltérő módon értelmezték a magyar képzőművészeti hagyományt, a külföldről ért hatásokat. Hiszen a Bernáth Aurél, Czóbel Béla, Szőnyi István, Ferenczy Béni és Medgyessy Ferenc nemzedéke a magyar művészettörténelemben már korszakossá vált életművüket folytatták a felszabadulás után, míg az Európai Iskola művészei lényegében ezekben az években értek igazán önálló világot teremtő mesterekké, ekkor tömörült a „Közösségi művészet felé” kiállításon együttesen jelentkező nemzedék is. Ök tehát életművük javát már az új korszakban teremtették meg. Azok pedig, akik főiskolai tanulmányaikat 1945 után kezdték el, már iskolázottságukat, élményvilágukat illetően is az új kor gyermekei. A „megélt idő” eltérő prizmákon át tükröződött tehát, hiszen az átélt élmények értelmezését, a benyomások elrendezését nem csupán a nemzedékenként eltérő kultúra módosította, hanem a művészek mind szuverénebbé váló egyéni stílusa is. Mert csak most, évtizedek termése között tallózva válik láthatóvá, hogy mily sokrétű útkeresés és egyéni hang jellemezte a harminc év magyar művészetét. Pedig oly sokszor éreztük szürkének, uniformizáltmak, pörlekedtünk vele, hiszen gyakran sikkadtak el a középszerű művek tömegében a valóban értékes munkák. A kortársi mindeminapok egyöntetűségében még nehéz felfedezni az idő rostáló munkáját. Három évtized azonban már kezdi elrendezni a dolgokat és körvonalazódni látszanak a magyar művészettörténet egésze vetületűben is mérhető értékek. KORNISS DEZSŐ: SZERB TEMETŐ 368
