Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 4. szám - TANULMÁNY - Panu Kaila: Hakali - egy finn munkásfalu
Tapasztalataink szerint a látogatók szívesen keresik fel az ilyen jellegű létesítményeinket. Közkedveltségük, vonzóerejük varázsa a régi falu hangulatát idéző népi műemlékekben való gyönyörködés, melyek nyugodt, derűs formai szépsége, anyagszerűsége, egyszerű szerkezeti megoldása, még különösebb díszítő elemek nélkül is megnyugtató esztétikai hatást vált ki. Mindezt tetézi az egykori paraszti életmódot hűen tükröző múzeumi berendezés hangulata. Ezeken a helyeken a történeti és néprajzi ismeretek szerzése a kellemes természeti környezet élményt nyújtó hatásával, örömével is párosul, s így a látogatók üdülve, kirándulás közben tanulhatnak. Mindez már napjainkban is bizonyítja, hogy a népi műemlékeink megmentésére és ilyen jellegű fenntartására irányuló tevékenységünk nem volt hiábavaló. Meggyőződésünk, hogy néhány évtized múlva még hatványozottabban értékelik majd mentési eredményeinket, mivel az egykori paraszti életformát dokumentáló népi építkezést és berendezést már csak ezekben a létesítményekben láthatják, tanulmányozhatják utódaink. PANU KAILA Hakali — egy finn munkásfalu A népi építészet fogalma alatt hagyományosan csak a vidéki paraszti építészetet értik. A fogalomnak mégis magába kell foglalnia más néprétegek önálló, saját szükségletét szolgáló építkezését is, amit maga tervez és maga valósít is meg. Így az ipari munkásság önmaga számára épített telepei is a népi építészet körébe tartoznak: valójában ezek a falvak (finnül „mökkikylä” — kunyhófalu) szorosan kapcsolódnak is a paraszti földnélküli réteg lakáskultúrájához. A múlt század végén Finnországban a növekvő iparosodás létrehozta munkásság főként a parasztságból került ki, és a családiház-építés ugyanolyan természetes volt a gyári munkás számára mint ahogy az volt a zsellér számára is. A gyárak úgy igyekeztek gondoskodni munkásaik lakásproblémájáról, hogy kétszintes fabarakkokból álló telepeket építettek számukra. Ezek a barakkok általában szűkek és kényelmetlenek voltak. A lakásszerzés másik lehetősége pedig az önálló építkezés volt ugyanazon a módon, ahogy a vidék szegény lakosai építettek zsellérkunyhókat és cselédházakat a parasztgazda bérlőjeként. A finn „mökki” szó ilyenféle munkáslakásokat jelent; eredetileg pedig a földnélküliek bérelt földön levő kis házikóit jelentette. 1. NÉPI ÉPÍTÉSZET — PARASZTSÁG 1890-ben Kelet-Finnországban, Lappeeben Hakali átlagos kis falu volt szétszórtan álló házakkal: öt ház (melyekhez föld is tartozott), néhány zsellérház, a kovácsműhely és néhány szegény kunyhója. A házak építési anyaga természetesen gerenda volt, a falak pedig burkolatlanok és testetlenek voltak. A tetőt zsindellyel fedték le. Az épségben maradt házak mutatják, hogy ezek a kis házak általában kétszobásak voltak, alapterületük körülbelül 30 m2. Az első szobában tartózkodtak állandóan („tupa” — lakószoba), és a mögötte levő volt a kamra („kamari”). 359
