Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 4. szám - TANULMÁNY - Bárdosi János: A népi műemlékek mentési módszerei, eredményei és tanulságai Vas megyében
van szükség, hanem a modern és mégis tájbaillő lakóházak tervezésénél, kivitelezésénél, melyek a tulajdonosok mai igényét is kielégítik és nem zavarják a település szerkezetét, a tájképi összhangot, a vidék harmóniáját. Anyagi erőinkhez mérten törekedjünk a községben ma még fellelhető minden olyan elhagyott, lakatlan népi épület megmentésére és fenntartására, mely az itt élő parasztság egykori életmódját, lakáskultúráját, gazdálkodását dokumentálja. A CÁKI PINCESOR A tájilag Kőszeg-hegyaljához tartozó cáki gesztenyés pincéi a falu mögött húzódó domb alján, eszményien szép természeti környezetben, több évszázados gesztenyeóriások között épültek, kissé kanyargós dűlőutiak mentén. A pincesor műemléki felmérése már 1962-ben megtörtént. Akkor még a 33 épület közül húsznál több megőrizte eredeti formáját, anyagét, szerkezetét, ezért az egész gesztenyés és pincesor védelmét javasoltuk, a különösen szép tájképi, természeti és népi építészeti értékek miatt. Később sajnos néhány pincét lebontottak vagy átalakítottak, ezért jelenleg már csak 12 védett, de még ez a szám sem tekinthető véglegesnek, mivel több épület — zsúpbeszerzési nehézségek következtében — olyan rossz állapotban van, hogy fenntartása életveszélyes. Az egységes pincesor harmóniáját az utóbbi években épített kőfalú, cseréptetős épületek megzavarták, sőt a közbeékelődő modern „nyaralók” egy-egy pincecsoport összképét is teljesen tönkretették. Ilyen előzmények után 1974-ben a védeti; pincék közül, egy csoportban hatot, megvásároltunk — melyekkel együtt 976 négyszögöl gesztenyés terület is birtokunkba került —, hogy e kis épületegyüttest a helyreállítás és funkcionális berendezés után szabadtéri néprajzi múzeumként a helyszínen üzemeltessük. A helyreállítási munkálatokat 1974 és 1975 nyarán a Vasi Múzeumfalu dolgozói elvégezték. Erre a területre 1976-ban még 2 veszélyeztetett pincét telepítettünk át, az egykor elbontottak helyére, hogy a múlt század második félének megfelelő beépítési állapotot hűen dokumentálhassuk. Ebben az évben néhány pincét be is rendeztünk szőlészeti és borászati eszközökkel. A felszerelési anyagot a jövőben még kiegészíteni, tökéletesíteni kívánjuk. Az itt látható borospincék — melyek többségükben a múlt század első felében épültek — mind egysejtűek, keresztvéges boronafalúak, földes padozatúnk, oRólá- bas, szelemenes tetőszerikezetűek, zsúpfedelesek, elöl csonkakontyosak, nyitott, vagy vesszővel fonott oromzatúak, hátul lekontyoltak, farazatosak. A tetőgerinceken sörözött zsúp. Homlokzati bejáratúak, hosszanti irányú mestergerendával. A múlt század második felétől a mestergerenda helyett 3 födémgerendát alkalmaztak. A boronafalak és a tetőszerkezeti elemek általában gesztenyefából készültek. Az agyaggal tapasztott és fehérre meszelt boronafalak kiálló keresztvégeit elöl bordópirosra, illetve téglavörösre festették néhány pincénél. A homlokzatok festéssel történő ilyen keretdíszítése megkapó ellentétben van a hófehérre meszelt falakkal. A pincék többségét a múlt században még nagyméretű makkos, illetve kölykes fazárak védelmezték a betörők ellen. E fazárak néhány épületben még megmaradtak, vagy ezek egykori meglétére az ajtó mellett látható kis kerek nyílás utal. Ezek az egysejtű épületek a présház és pince funkcióját egyaránt betöltötték; itt préselték a szőlőt, itt tárolták a bort és a gyümölcsöt. A padlásra szénát raktak. A pincék feletti domboldalon a szőlőt az 1890-es évek elején a filoxéra kipusztította. A későbbi újratelepítés már nem itt, hanem e pincesortól északkeletre történt, ahonnét a szőlőt szüretkor szekereken ide szállították. — O — A szabadtéri néprajzi múzeumok létrehozásában elért eddigi eredményeink a megyei és városi tanács, az Országos Műemléki Felügyelőség, a Nyugat-dunántúli Intéző Bizottság és az Idegenforgalmi Hivatal anyagi támogatásának köszönhetők. 358
