Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 4. szám - SZOCIOGRÁFIA - Pósfai János: Brigád - rendjelek nélkül
No és a hármas jelszó ... Ezt ne erőltessük — vág a szavamba. — Akik csak mondogatják, azokon úgy sem segít. Különben forgassa át a naplónkat. Nem, igazán nem dicsekvésből ajánlom. Amit abban leírtunk, annak minden sora igaz. A Gagarin Szocialista Brigád élete ez a napló. Képes összeállítás a névadóról, a repülés gyönyörűségéről. A világ első űrhajósának életútja jelképéül is szolgál. Az alakuló ülés pontos leírása. Mindjárt utána képpel illusztrált társadalmi munka: a brigád kilenc tagja részt vett az üzem udvarának rendezésében. Egy héttel későbbi bejegyzés: „Tűzkár helyreállítás”. „A brigád a helyreállítási munkák során legjobb tudása szerint kivette részét úgy az égett anyag eltávolításában (üveg, kábel, armatúra stb.), mint a csarnok helyreállítási munkájából.” Vezetőségi ülés, brigádgyűlés, a tagok bemutatása. Az 1976. évi vállalások. „A brigád az éves tervét 102 százalékra teljesíti. Az előirányzott 29 350 000 forint helyett 2 százalékkal (587 080 forinttal) többet, tehát 29 941 080 forint termelési értéket produkál.” A technológiai utasítások szigorú megtartása mellett törekednek a takarékosságra, 10 százalékkal csökkentik a gyártáshoz szükséges segédanyagok mennyiségét. Az eddig alkalmazott drága hullámpapír helyett páldául az üzemben keletkező hulladékpapírt használják fel a csomagoláshoz. Kulturális vállalásaikból: elvégzik a vállalat által szervezett szakmai tanfolyamokat, részt vesznek a politikai oktatásban Akik tanulnak, jó átlageredménnyel bizonyítanak. Beiratkoznak a könyvtárba, részt vesznek annak rendezvényein, például az író—olvasó találkozókon, szellemi vetélkedőkön. A brigád közös vállalásain túl egyéni felajánlásokat is tettek. Április 24: Üjabb társadalmi munka. Egy héttel később: színházlátogatás. Május elsején együtt vonultak fel a szombathelyi munkásokkal. Képes beszámoló az ünnepi eseményről. Szerződés az üzemi könyvtárral: minden brigádtag beiratkozik és rendszeres olvasó lesz. A kölcsönzött könyveket határidőre visszaszállítják. Munkavédelem: oktatáson vett részt a brigád, s elkészítették a munkavédelmi őrök beosztását. Üjabb társadalmi munka: a brigád hat tagja ledolgozta a május hónapra esedékes felajánlást. Cirkusz. Foci bajnokság. Építkezés Kalmáréknál. A brigád öt tagja segítette társukat. Újabb társadalmi munka, ezúttal a júniusra esedékes felajánlást teljesítette a brigád. Képes beszámoló a gencsapáti tanévzáróról. „Az ünnepély után kimentünk az otthon parkjába, beszélgettünk, játszottunk, énekeltünk a gyerekekkel. Itt adtuk át a magunkkal hozott ajándékokat, mindenki kapott egy édességcsomagot, a legjobb tanulókat és a jó magaviseletűeket könyvvel jutalmaztuk.” Üjabb bejegyzés: „Brigádvezetőnk hű maradt önmagához: a Nagy Lajos Gimnázium levelező 11. osztályában jeles eredménnyel vizsgázott.” „A Gépipari Technikum levelező tagozatán Schlaffer József az első osztályt eredményesen elvégezte." Társadalmi munka: heten részt vettek az udvar takarításában. 1976. június 28-a: Képtárépítő Egyesület alakul Szombathelyen. Mellékelve a Gagarin Brigád belépési nyilatkozata. Felhívás véradásra. A megyei tanács Markusovszky Kórházának bejegyzése: „A brigád tagjainak köszönöm a betegeink nevében a véradást.” Látogatás a Savaria Múzeumban. Látogatás Genesapátiban. Látogatás a Smidt Múzeumban. Karámépítés az üzemben. Kapcsolat a Hámán Kató Szocialista Brigáddal. Közös kirándulás Sopronba, részt vettek rajta az általuk patronált gencsapáti gyerekek is. Tanulás. Társadalmi munka. Kocogónap. Népfront akció. Esküvő. Látogatás Genesapátiban. Körteszedés Jákon. Szakmunkásképzés: ketten beiratkoztak az üzem két éves tanfolyamára. Üzemlátogatás a RÖVIKÖT-nél, a Hámán Kató Szocialista Brigád munkahelyén. Színház: együtt megtekintették a Bánk bán előadását. Ifjúsági parlament. Brigádgyűlés. Ifjúsági Találkozó Budapesten — az anyavállalatnál Látogatás Genesapátiban. Irodalmi színpad alakult: a brigádból hárman tagjai. Szellemi vetélkedő. Véradás. József Attila est. Mikulás est. Karácsony Genesapátiban. Címszavak, apró rezdülései annak a színes, tartalmas életnek, amelyet a Gagarin brigád tagjai élnek. A naplót nem szánták látványosságnak, mégis az. Közös élményeik tára, megörökítése valaminek. Egy brigád hétköznapjainak. 348