Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 3. szám - SZEMLE - Angyal János: Egy öntudat története (Oláh János: Közel c. regényéről)
Egy öntudat története Oláh János: Közel c. regényéről Oláh János dacolva a divattal, a kisregény és a novella uralmával, „nagy regényt” írt (regényének folytatása, második kötete már a kiadóban van*). A műfajmegjelölés nem véletlenül került idézőjelbe, mégsem a terjedelemre vonatkozik. Oláh könyve tudatos műfaji kísérlet, útkeresés eredménye, nem marad meg a hagyományos regény — önéletrajzi regény — keretei között. A visszaemlékezések állóképeit költői asz- szociációk, filozófiai elmélkedések szövik át meg át, sokszor kibogozhatatlanul egymásba áradva, elfedve néha a jelenet objektivitását, felismerhetőségét. Ezáltal a személyiség kialakulásának rajzát, folyamatának érzékeltetését kockáztatja készakarva az író, amely pedig az önéletrajz, az önmegmutatás lényege. Miről is van szó? A látszat ellenére Oláh regénye nem önéletrajzi regény, jobb szó híján nevezzük annak. Az önéletrajz-írók a kész személyiséget akarják megmutatni, megértetni a (gyerekkori) történések, megélt élmények által. Oláhnál másról van szó, nemcsak megértésről és megértetésről, tehát passzív visszaemlékezésről, hanem az emlékezés aktivitásáról: önteremtésről. Gelléri Andor Endre egyetlen regényének az Egy önérzet története alcímet adta, ezt felhasználva egy öntudat történetének nevezhetnénk Oláh könyvét, ha a történet szó nem lenne némileg megtévesztő. A világ dolgaival immár szellemi érettséggel szembenéző felnőtt újraéli gyerekkori esz- méléseit, újraértelmezi tapasztalatait, nem az önfeltárás szándékával, hanem hogy illúzióktól fosztottan újjáteremtse (ön)tudiatát. „Ezek az át nem élt időközök is, ha van, ha nincs tudomásunk róluk, ugyanúgy léteznek, mintha átéltem volna őket, és ugyanúgy mindig új és új meglepetéseket tartogatnak számomra.” Ezeket az időközöket akarja közel hozni a regény. Felépíteni a személyiséget, amely meghatározott a történések által, de meghatározottsága korlátozott. Az emlékező is meghatározza emlékeit. Az újraélés által így válik a múlt jelenné. Érvényteleníthetetlen, és mégis elérhetetlen. Minden ami megtörtént, érvényes is meg nem is: csak a felidézés által. A regény igazi jelen ideje a megírásé, a személyiségteremtés ideje nem azonos a történések idejével. A külső történés nem (nem mindig) segít elrendezni a belső történéseket, amelyek ezáltal nem állnak össze lineáris folyamattá. Ezért a regény epikai töredezettsége, a felismerések, asszociációk parttalan (céltalan?) áradása. A félelmesen pontos leírásokat, írói elemzéseket, a felvillanó emlékképeket csak a költői asszociációk, filozófiai elmélkedések kötik össze. Nincs oksági kapcsolat az emlékképek között, a tudatos írói munka, a (néha erőltetett) képzelet teremti csak meg az összefüggéseket. Ezért vádolhatta tán egy kritikus szubjektivizmussal az írót. Még ha igaz is ez, a címkézéssel nem sokra megyünk, az okok kutatása izgalmasabb kritikai munka, mert erre bőven ad alkalmat a könyv gazdag gondolati anyaga. Ennyire sem megalapozott a másik vád, a formalizmus vádja sem, éppen azt figyelhetjük meg, hogy az írói módszer mennyire mélyről, az írói szemléletből fakad. Oláh János vállalja a szubjektív nézőpontot, regényében a külső világ történései csak a belső történések által tükröződnek. A nézőpont a gyermeké. Nem naiv, gyerekes szemlélet ez, éppen az ellenkezője. Míg a felnőtt hajlamos a megváltoztathatatlan dolgok elfogadására, a gyerek bele nem nyugvó konoksággal áll a dolgok előtt, látószögéből más megvilágítást kapnak a tények. A huszadik század művészete felfedezte a gyermeki látószöget, mint az esztétikum forrását. önéletrajzról lévén szó, nem lényegtelen tehát az író életkora: harmincöt éves, első eszmélése a háború végére esik, elemi iskoláit az ötvenes évek első felében járja. Ez tehát a történés ideje. A színhely: a külváros és a falu. A háttér: egy faluról városba került munkáscsalád élete. Nem falusi már, és még nem városi. A faluhoz köti a rokonság, a gondolkodásmód, a városhoz a munka. Helyzete kétszeresen periférikus, de csak a szó szoros értelmében, a magyar társadalom jelentős rétegei jári • A második kötet egy részlete az Életünk 1977. évi 2. számában már megjelent — Szerk. 285
