Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 3. szám - Császár István: Gyilkosok (tévéjáték)
CSÁSZÁR ISTVÁN Teremthet-e új művészi formát a tévéjáték? (Bevezető egy tévéforgatókönyvhöz) A könyvnyomtatás, a rádió, a tévé olyan új eszközök, amelyeknek a különböző sajátosságaikon kívül az a lényegi közös tulajdonságuk, hogy sok ember, tömegek számára közvetíthetik a társadalom kultúrájához szükséges ideológiákat, utasításokat és híreket, és magának a-kultúrának olyan termékeit, mint a művészetek és tudományok; .ugyanakkor ezek az új eszközök át is formálják a kultúrát és annak termékeit. A könyvnyomtatás kezdetben csak azt reprodukálta, ami már a feltalálása előtt is le volt írva, de hamarosan negatív és pozitív irányban egyaránt átformálta az irodalmat. Kódexek lapjain egyformán elképzelhetetlen Dosztojevszkij és a detektívregény. A rádió és a tévé viszonylag új eszközök, és mint ilyenek a közlés új, korábban ismeretlen nyelvét teremtették meg, de ezt a nyelvet a művészet még nem vette birtokába, nem beszéli. A rádiójátékok legtöbbször vakok számára készült színdarabok, ahelyett, hogy a hang játékai lennének. Még rosszabb a helyzet a rádiót — tömeghatását tekintve — túlszárnyaló tévében. A tévéjátékok, amiket olykor teljesen értelmetlenül tévéfilmnek neveznek, mintha a filmre vagy mágneses szalagra készült felvételt nem ugyanazon a képernyőn látnánk, tehát a tévéjátékok hol a színházat, hol pedig a filmet utánozzák. A tévéjátékok írói és rendezői figyelmen kívül hagyják, hogy a tévénéző messze előttük jár, ugyanis a helyszíni sportközvetítések, politikai »események, vitaműsorok nézése közben akaratlanul megtanulta a tévé sajátos nyelvét; egy olyan nyelvet, aminek megvan a maga rendszere, megvannak a maga szabályai, amelyek pontosan körülhatárolják a lehetőségeit. Tévében a legunalmasabb vitaműsort is érdekessé teheti, hogy a résztvevők elvileg bármit mondhatnak, bármit tehetnek, és még ha ez gyakorlatilag képtelenség, akkor is marad annyi, hogy ahányan vannak, annyiféle módon formálják a szavakat; egyéniségüket a külső megjelenés, a gesztusok által kivédhetetlenül leleplezik és elénk tárják. A sportközvetítésekről pedig éppenséggel dramaturgiai tanulmányt lehetne írni. Ez a dramaturgia a kiszámíthatatlanság, a váratlan fordulatok dramaturgiája lenne. Egy tévéjáték közben viszont a gyakorlott néző nyugodtan kimegy a szobából akár percekre is, mert tapasztalatból tudja, hogy ez alatt az idő alatt semmilyen lényeges történésről nem fog lemaradni, de nem teheti meg ugyanezt, ha sporteseményt közvetítenek, mert olyankor „mindig történhet valami”. Azt mondhatjuk, hogy a sportközvetítésnek valósága van, a tévéjátékoknak pedig gépies működése, ami kevés gyakorlattal kiszámítható. Természetesen felismerhető ez a gépiesség a közepes vagy rossz színdarabban és filmben is, de ezeknél a szokás az üresjáratok idején is helyén tartja a nézőt. A tévékészülék a műsorával együtt magántulajdon, ha érdektelen a műsor, senki és semmi nem kötelez arra, hogy nézzem. Röviden így foglalhatom össze azokat a gondolatokat, amik a Gyilkosok című forgatókönyv megírásának kezdetén foglalkoztattak, és még kiegészíthetem azzal, hogy mindezt tetézte az a tudat, hogy a mai irodalom nagyon kevés kivétellel tehetetlen a mai valósággal szemben, elveszett belőle az emberi teljesség, mert nagy részét átengedte és átengedi a szociológiának, a pszichológiának, és ezzel együtt az ideg- gyógyászoknak, a különböző felmérés-készítőknek és a hatóságoknak. Emberek helyett jelképek járkálnak az irodalomban, előre kijelölt útvonalakon, pedig az életünk ma sem végzet, hanem sors, ha visszatekintünk rá . Meggyőződésem, hogy nemcsak az író, hanem a társadalom is igyekszik minél 230
