Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 2. szám - SZOCIOGRÁFIA - Halmos Ferenc: "... minden nap bizonyítani kell" (dokumentumriport)
És nincs valami igaza? — Biztos. Nem akarom szépítem magam, de én amikor hazamentem — akár így, akár úgy — mert a félliter bor az valóban csak éppenhogy egy kis jókedvet csinál, legalábbis nálam, én soha nem vitatkoztam két szóval sem. Rám úgy rámverték a tam-tamot — az asszony —, hogy nem igaz. És én magamban azt mondtam, igaza van. Egyértelműen igazuk van. Miért isznak az emberek a gyáron belül? — Hát mondjuk, van egy András nap, és én annyira fafejű vagyok, hogy se a fiam, se a feleségem, se a lányom születésnapját nem tudom. Tudom, de azt mindig akkor tudom már, mikor rámszólnak. Anyám korán meghalt, apám egyedül nevelt négy srácot. Apámnak kisebb gondja is nagyobb volt, minthogy a születésnap, vagy névnap. Mikor az apám munkát kapott és volt pénze egy jó nagyot ehettünk. Nekem nincs különösebb figyelmem a névnapokra, de ha véletlen előtte szólnak nekem, hogy te november 30-án András lesz, akkor én is fölkészülök, és akkor aki jön, és aki nem jön, gyere be, igyál egy felest. Na, most lehetőség van ilyenkor, egy antialkoholista kivételével, hogy ne igyon? Ha visszautasítja, szinte sértésszámba megy. De a gyárban akkor van ivászat, ha valami névnap van. — Valaminek mindig az örömére. Vagy valaki pénzt kap, vagy valaki elkeseredett. Vagy öröm érte. Vagy valaki csinált valamit valakinek, egy vidékinek, és az így honorálja, hogy mit tudom én. Mindig van mindennek miértje. Nem úgy van, hogy megyek haza és veszek egy üveg cseresznyét. Mire föl? Valami indíték kell. Mondjuk fuseráltam ezeknek a paliknak. Hoztak két üveg bort. Hát a két üveg bort csak nem fogom egyedül meginni! Legutóbb mikor beszélgettünk, mintha a megbecsülés hiányát vettem volna ki a szavaiból? — Elérkeztünk hát oda, hogy most mi van. Hát ez törvényszerű valami. Szerintem. Tudniillik a mellettem felnőtt nemzedék, az általam eltöltött évek nemzedéke kiöregedett. Elmentek nyugdíjba. Na most olyan nincs, hogy az ember a babérjain ülhet. Állandó jelleggel mindig és mindig produkálni kell. A fiatalok előtt is. Mert ha ez nem megy, akkor nincs megbecsülés. Mert ők nem tudják, hogy én mit csináltam akkor, hanem ők azt várják, és minden nemzedék azt várja, hogy mit teszek, csinálok én most. A Kutrovichnak én hiába mondom, aki egy új mérnök nálunk, hogy öregem én 15 évvel ezelőtt csináltam egy adagolót, ez nekem már a hetedik adagolóm, te csak háromról tudsz, hogy a műhelyben történt. Ö ezt nem tudja, ö mindig azt várja, hogy mit teszek le ma, holnap, holnapután, meg azután, amíg együtt dolgozunk. Mindig produkálnom kell, hogy gyerekek, még én itt vagyok, és még élek, és még tudok valamit csinálni. Az embernek minden nap bizonyítani kell, hogy íme, én ezt tudom. Nincs lemaradás. Most függetlenül attól, hogy az ember, ha iskolában, vagy egyetemen, vagy valahol művelné magát, gyári szinten annyira gyakorlatias lesz, hogy szinte avval együtt próbál felnőni a feladatok mellé. Olyanok mellé, ami rá hárul. Tehát ami gyakorlati rész. Bandi! maga állandó újító, mondjuk úgy, gondolkodó ember. Jó szakember. Nem gondolt soha arra, hogy továbbtanuljon? Nem könnyítette volna meg az ambícióiban való előrelépést? 139
