Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 1. szám - Bárdosi Németh János: Épüljön erődnek - Csorba Győző köszöntése
BÁRDOSI NÉMETH JÁNOS Épüljön erődnek Csorba G/őző köszöntése A szorongást és szívet mindig elrejtetted, de az életet kimondta szavad, érctömbökbe faragva, időtálló-keményen. A lényeget tudtad, a rendkívülit, a mélyben-szunnyadó valót. Szobor a versed: ez könnytelen könny, az cirógatás, többször csak szemmel, a felhős-zordság alatt is fény és erősség. S egy-egy rímed felröppenő madár, kezed melegétől sziklák magasába száll és énekel. .. Éneke fájó: születés-halál könyörtelen dallamával. Egyszerre lát bölcsőt és koporsót. Ebből az a törvény születik: megadni életnek-halálnak a maga jussát. A közbeeső időben munkába fogni testet és lelket: a lélek évadai szerint szeretni, szülni, sétálni, meditálni, kifogni a leselkedő Rémen. Férfias szeméremmel ajándékot adni családnak, világnak, soha be-nem-vallani az adni tudót, a maga-maradottat. Mert arra ítéltetett az ember: másoknak adja magát, házat épít, fát ültet, verset ír fogyhatatlan hittel. Bánjunk vele komolyan, ahogy a gyerekkorban tudtuk a sárkányt eregetni vagy az első csók ízével tűrni a halál harapásait. Azért jöttünk a világra, hogy megtegye dolgát az ember konokan, keményen, tudva: ki-ki csak maga végezheti el eszével, szívével, kezes szerszámaival. A vers épüljön erődnek: őrizze az embert. 3
