Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)

1976 / 5-6. szám - SZEMLE - Sándor István: Pável Ágoston tanulmánykötetének margójára

fejezeteivel egyes népi iparágak ismertetéséihez: a tökmagolaj készítéséhez e műveiét eszközeinek, valamint az így nyert oldaj (használati módijainak leírásához. Egy további adatgyűjtemény szól a lentermelésről és feldolgozásról s az ehhez szükséges szerszámokról, egészen a rokkáig, matuláig, gombolituig. Végül még egy küllőn fejezet: „Párulás, illetőleg párás (köznéven mosás).”

Szándékosan követjük itt a néprajzi rendszerezés szempontjait s hagyjuk ügyeimen kívül a tanulmányok egymásutánjának a kötetben követett időrendjét1. A kötetnék mindenesetre ez a gerince; s miniden bizonnyal nemcsak a vasi olvasók lapozgatják miajd érdeklődéssel és szomjasan a szüleik, niagyszüledk s annyi régi generáció életéről, mesterségbeli tudásáról, 'szokásairól szóló leírásokat, hanem azokat az országos érdeklődés fogadja. Különösen értékeljük, hogy a szerkesztők a kéziratból itt először közölt félszáz oldalnyi szöveghez Kál'dy Lajos nagyon szemléletes és szép rajzait és a Pável gyűjtőhelyeinek áttekintésére szolgáló térképét is csatolták, jegyzeteikben pedig név és lakóhely szerint ismertettek meg Pável Ágoston egykori őrségi, főként szalafői adatszolgáltatóival.

Nagyon tudjuk értékelni a friss kötet harmadik részét is, amelynek Illyés Gyula emlékezetes cikkéből kölcsömzött címe: „Két nép hűséges fia.” Nyolc kisebb írás, valamennyi a magyar—délszláv művelődési kapcsolatok, egy bolgár vonatkozású aikket leszámítva, a szlovén vonatkozások területéről. Pávelmek mély meggyőződése volt, hogy túl a tudományosan adott teendőkön vannak gyakorlati művelődéspolitikai feladataink is a szomszédos népekkel szemben. Egymás kultúrájának ismeretében egymás értékelésében is előbbre juthatnánk, hirdette már az 1930-as években, jóllehet akkor még ilyen tekintetben inkább az elzárkózás elve uralkodott. „Nem ismerjük egymást eléggé — írta egykor szerzőnk. — Ez érdektelenségre, hűvös nemtörődömségre, sőt fölényes, de oktalan lekicsinylésre vezet. Nálunk egy-kettőre a Balkánt, ott lent pedig Ázsiát emlegetik. S ez nem jól van így. Meg vagyok győződve, hogy a jóhiszemű megismerés megbecsülést, s a megbecsülés legalábbis rokonszenvet szülne.” Az elégedetlenkedő szavak „Jugoszláv irodalmi levél” című cikkében jellemző módon elsősorban őt magát inspirálták.

Az ő tollából kapunk szinte évenkiint beszámolókat mindarról, .amit a szlovén szellemi élet jeles képviselői, írók, művészek, tudósok magyar vonatkozásban nyújtanak: magyar írók, költők,, alkotók műveinek délszláv tolmácsolásairól, magyar tájak ihlette szlovén képzőművészeti művekről, magyar tárgyú szlovén történettudományi, műtörténeti munkákról. Pável s vele mi is különösen értékesnek látjuk. Vilko Novak közvetítő szerepét, főként Tine Babeljak közreműködésével alkotott művét, „Az ember 'tragédiája” szlovén műfordítását. Ez a teljesítmény azonban Pável indításának is köszön valamit, mintegy Pável Cankar-f ordításainak rekompenzációjakónt jött létre. A szombathelyi tudós méltán írhatta a fordítást ismertető dolgozatában: „Büszke boldogság tölti el szívemet .annak tudatában, hogy a baráti és jószándékú eszmecserék és tanácskozások révén nekem is jutott némi szerep — a keresztszülő megtisztelő szerepe — ebben a nagyjelentőségű és ragyogó teljesítményben.”

Pável idevágó írásai azonban más szempontból is jelentősek. Mindegyikben bizonyos indulatossag munkál: megismerni, megismertetni egymást, egymást megtalálva mintegy az egyetértés erődítményfalát húzni fel a népek közötti gyűlölködés mind vészesebben fenyegető hullámaival szemben. A második világháború küszöbén ez az elv valóban tiszteletreméltó. S hogy nem is visszhaing- talan, arra nézve Vilko Novak sorai perdöntők, akiinek tanulmánya szerint Ma552