Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 5-6. szám - MŰELEMZÉS - Laczkó András: "Ballada a szekeresről"
ilyen értelemben kísérleteztem az elmúlt fél évtizedben.” A Ballada a szekeresről megírásával vállalt feladat nagyfokú tömörítést és szerkesztési bravúrt igénylő volt. A megoldás kitűnően sikerült. Az első rész ugyan csaknem a fö- lötslegességig túlíbeszélt; közismert és sokszor ismételt tényekét mond újra. Itt még tisztázatlan az is, hogy lírai azonosulással („püspökünk folyton köhécsel”) vagy epikus hangnemben („Mátyás űzi.. . Már elájult”) írjon. S a kezdőszakasz időbeffleg mindössze három napot sűrít. A lezáró tény (halál) és a (temetés) napra történő utalás viszont mesterien előkészíti a téma (költősors) továbbvitelét, valamint az Idő egyre fontosabbá válását. A második versszaktól az előrehaladás (térben és időben) és a tömörítés harmonizál. A következő állomáson nem időz annyit a kocsi („Kicserélik még iá rudat s elindulnak...”) és a költő sem bonyolódik, részletek leírásába. Ez lehetővé teszi, egyszerre négyszáz év át- ugrását, pontosabban, a periódus versbe szövésével a „megtett útra”, a haladásra való kitekintést. Bízik az olvasók ismereteiben, s — mint szó volt róla — helységnevekkel (Mezőfberány, Segesvár) jelzi csupán a költői sorsot. E részben válik bizonyossá, hogy „a szekér” a szerkezet alapja; annak léírása dominál, „lőcse rúdja, a lova rossz”. A fuvaros még nem több kelléknél, s egyetlen szó — az „unta” — sejteti, hogy szerepe érzései okán később fontos lesz. S íme a 'szerkesztés pontosságának, az elemiek logikus egymásnaépülésének bizonysága; a harmadik szakasz a kocsisé: Ám a kocsis, míg a szekér mellett topog, hogy felüljön, eltűnődik: visszafelé bizony megint egyedül jön. Erdély ezer hegye veszi körül ahogy felnéz végül: milyen szekér keresztezi útját ott fönn az övének? Az Ady-sarskép az ehem/tétezés és feszültségniövelés remek lehetősége. Eddig a cselekmény meglehetősen szegényes és egysíkú (drámaiság csak az első részben volt). Tulajdonképpen nem történik más, mint egy „nyikorgó” és „rossz” kocsi mozgásának, útvonalának leírása. Fordulat, változatosság nincs. Legfeljebb az, hogy ismét „megfeszül” a „hámfa”, méghozzá emberi érzéssel, „szomorúan”. A második rész megismétli, nyomatékosítja azt, amit a ballada első mondatától tudunk, a kocsi eszközként már táláig használható. De, ennek ellenére mégis halad, pontosabban, „jön” időből, tériből a vers jeleméig. Az epikus réteg másik lendítő eleme a fuvaros érzése, tűnődése. Sem a tárgyi, sem a belső, lelki motívum nem erősödik kizárólagossá, egymást váltogatva viszik élőbbre a történést a megszakító három pontig. A második versszakban a mozgás egyhangúságát csupán a „kicserélik” ige töri meg egy pillanatra, hogy a harmadikban visszaálljon a nyugodt'tempójú — s azért égbekiáltó! — utazás. A kocsis „topog”, „eltűnődik” s csak akkor hajlandó újszerű cselekvésre, amikor elkerül- heteftlen; „felnéz végül”. Ezt a lassított, inkább áiláképszerű haladást törte meg s etette kontroverziával mozgalmassá a költő. A „gomolyog” ige jelentéstartalma itt a kavargó helyváltoztatás. Aztán taz „ülés szekere”, a tüzes, vagyis fénylő, az utat bevilágító és mutató kocsi kiáltó kontrasztja a fuvaros eszközének. Hozzátéve még, hogy a „rossz szekér” a földön, amin Ady ül az p>edig az égen halad, illetve a lenti „jön”, a fentit viszont „röpíti két táltoslova”. A szakasz lle518
