Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 5-6. szám - MŰELEMZÉS - Laczkó András: "Ballada a szekeresről"
zárása azonban olyan, hogy azt folytatva lírai gondolati költeménnyé alakulna a vers. Ezért tért vissza ismételtein a fuvaros tettetnék elbeszéléséhez. A kocsis mozdulatai hangsúlyozottan köznapiak, paraszti szemmel is (reálisak. A lovar- kat nagy út kezdetén és végén, meg közben is irtatni kell. S fuvart szükséges keresni, üres kocsival értelmetlen az az utazás. A „még” nyomosító határozó szó, hogy a cselekvés nem zárult le, tartani fog s ugyanakkor a „talán” ezt kétségessé, lehetségessé, elmosódottá teszi. Korábbam a „jön”, a „kibsenéllik” és még az „eltűnődik” ige is határozott irányra mutatott. A „talán” felerősítette a megelőző részben (motívumként előkerült bizonytalanságot, olyannyira, hogy a továbbhaladáshoz szerencsére van szüksége a fuvarosnak „meglelve a keskeny hidat” tudott csak eljutni az újabb helyszínire. A nagy hézagokat hagyó (tömörítés magasfokú művészetét mutatja a negyedik versszak. Az előző részekben fontos elemként 'szereplő idő teljesen a háttérbe szorult; egyetlen szóból, Abda, kell következtetni az olvasónak arra, hogy már 1944-ben poroszk ál a szekér. Tula j dómképpen a kocsiról ad újabb képet (van saroglyája), mintegy mellékesen említve, hogy valaki ül a szekérderékibiam: Abda táján a saroglya zápjai között elkékült lábát hátralógatva már megint egy új vendég ült. Arról, hogy ki az, miért és hogyan került oda, csupán annyit közöl, hogy lába „elkékült”. A (ballada összevonás' — miiint jeleztem — a helységnév említésén múlt. A mögöttes tartalomra könyvek', tanulmányok, emlékezések ismeretében adható csak válasz ... A költeményben a ballada! végzet a hézagok kitöltésével teljesedik? Nem, hiszen az elődök tragikus élete-haláLa okszerűen, magyarázható, tényeúíben föltárt s eléggé ismert. Szükséglete, logikailag s a műfaj szempontjából is buktató lett volna az adatok megkerülésével vagy ismétlésével balladát írni. A költői sorsokra utalás szerepe a tisztelgésen túl az, hogy előkészítse a szekeresen beteljesülő végzetet. Nézzük csak meg újra! A vers elején még szó sincs a kocsisáról, de a következő részben miár „unta” az utazást, hogy azután eltűnődjön, bizonytalanná s kétségessé legyen cselekvése. A negyedik szakasz végéin már szenved attól, amit tesz: Milyen átok vagy fura sors, nyögte később a fuvaros, hogy szekerével zörögve elvitte őt is örökre __ D e, a végzet ezzel még nem teljesedett. A három pont után az elbeszélő hangnem meditatívvá alakult. A versíró azon töprengett, hogy a költősors tragikuma nem a „két szekéroldal” között, hanem az általuk bezárt tér szimbolikus jelentésében van, A könyv(ek)ben. Néhány mondat erejéig itt líraivá lett a ballada. S tűnődő gondolata összecseng az Egy versantológiára csodálkozó ámulatával: „A régebbit húsz éve még a / versem sereghajtóiként zárta, / és Helitai, Szilágyi Géza, / mindkettő Ady Endrének bátyja, / az újoncra, énrám néz hátra. // Féle megnézni, nlem hogy ők nem:. / a régi sereg zöme él-e! — / csak ámulök, látva 519
