Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 5-6. szám - TANULMÁNY - Rónay László: Kosztolányi Ady-pamfletje és következményei
tettnek értékelhetj ük a félelmetesen ironikus Túlvilági sétákat is, 1931-ből. A csapongó, szellemes történet, melyben Kosztolányi nyelvromlásunk állapotáról rajzol pontos látleletet, jó alkalmat iád arna is, hogy szenvedélyesen ostorozza azokat, akiket ebben felelősnek érez, s élesen bírálhassa a sznobokat, a városi kispolgárokat, akik kiszolgáltatják a magyar nyelvet: „Többé-kevésbé mindenki bűnös ebben, egyéniek és tömegek, falu és város, hivatalos és nem hivatalos közegék egyaránt. Közönnyel tekintenek nyelvünkre, mely mostoha századokon át nőtt nagyra, amikor idegenek tiporták, s börtönbe vetett íróink a vérükből, a bilincs rozsdájából keveritek tentát, hogy följegyezzék egy elfeledett szavunkat. Most nem idegenek írják nyelvünket, hanem itthoni tudákosofc, -akik ,mindént kifejezőbbnek, előkelőbbnek vélnek, mihelyt külföldi, az itthoni félműveltek, akik oly európaiak, hogy Dosztojevszkijt is ,német eredetiben’ olvassák, az itthoni nyeglék, lakik miniden paréjt csiricsárét, uraságoktől 'elhajított üveggyöngyöt fölszedegetnek, hogy magukra biggyesszék, akár a vademberek.” És sürgeti, hogy a 'tudomány művelői is hagyjanak föl az elvont elméletdsdivel, lépjenek elő és foglaljanak állást. „Csiak azt furcsállom — írja szenvedélyesen ő, aki nemrég még oly féltve óvta-védte az irodalom hermetázmusánjak eszményét —, miképp bírják megőrizni tárgyilagosságukat, ... amikor ennek az élő szervezetnek az idegrendszere bomlik, vére senyved, bőrét kelések taxkázzák, és látják, hogy hovatovább már nem íls lesz élő szervezet, hanem 'halott szervezet.” Ezért is vállalt szerepet a Nyelvművelő Társaságiban, s ha bizonyos elképzeléseibe belejátszik arisztokratizmusa, tagadhatatlan, hogy a nyelv védelmével és a hagyományok őrzésével a humanista tiltakozás egyik lehetséges formájának adta bátor példáját. Ha az Ady-pamflet miatt mély válságba került is, ha volt fegyventársai szembefordultak is vele, tekintélye azért emelkedett. A fiatalok figyeltek rá, tanácsait várták, a nyelv ügyéért folytatott harca pedig fegyverbarátokat is szerzett számára. Hogy milyen sok szál fűzte mindig is a fiatalokhoz, arról ő maga is szépen vall a Tavaszi látogatásban, melyben az if júság frisseségét és „tavaszi kedvét” őrizgeti, de hogy ő maga. milyen volt velük szemben, .arról is képet rajzolhatunk az olyan emlékezésekből, minit például Tolnai Gáboré az Örökség és örökösök című kötetben, ö segítette publikációs lehetőséghez a fiatal Berda Józsefet, támogatta József Attilát, és megkülönböztetett szeretettel igyekezett segíteni ifjabb pályatársainak érvényesülését. A hivatalos elismerések sem késtek. 1930-ban választja tagjai közé ia Kisfaludy Társaság, „a székfoglaló ülésen ólomszürke arccal1 olvaisßa föl az Eletre-halálra és Európa című verseit — írja felesége — ... Nyilvánvaló, hogy nagyon mélyen hat rá >az esemény, sok minden feühánytorog benne a múltból és talán ia jövő kétségeiből is”. Az Eletre-halálra bevezető négy veirssizafca egy új, immár a kor égető sors- problémáira is figyelni kész költői magatartást sugall: Mint aki búcsúzik, beszélni akarok. Itt éltem én, vér véretekből, magyarok. Mint akit égő szókra gyújt föl a halál. Szájam kigyulladt vízióikat kiabál. 494
