Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)

1976 / 5-6. szám - TANULMÁNY - Rónay László: Kosztolányi Ady-pamfletje és következményei

„megfejelt Andersen-mese” idegene, aki ki merte mondani, hogy a király meztelen, s a felháborodott tömeg dühe tüstént ellene fordult. Kosztolányi csak abban tévedett, hogy az ő királya nem is volt, de a revízió után sem lett meztelen.

Az Ady-cnkk utáni felzaklatott lelkiállapotáról, összskuszálódott érzés- és gondolatvilágáról nagyszerűen vallanak azok a jegyzeték, mélyeket felesége közöl életrajzában s Réz Pál az Írók, festők, tudósok című kitűnő válogatás jegyzeted között. De teljes értékű vallomás iá Kő című kötetbe föl nem vett verse is 1929-ből. Tétovasága, magánya, úttéveisztésénak lehetősége talán elbből a vallomásból bomlik ki a legteljesebb lírai hitellel:

Elfordultak azok, .akiket szerettem.

Báiinosibe verteik, aztán tovamentek.

Rozsdás lett az arany, mihelyt hozzáértem.

Kezembe laz ezüst egyszerre megvakult.

Halálordítás szólt az anyaméhből.

Véres kezével megütött a gyermek.

Most járok az utcán. Lóg a kabátom.

Nincs senkim. Rokonom a kő.

Válóban: jórészt magáira maradt az Ady-kérdésben. „Igazuk van azoknak a bitrátáimnak, kitűnő költőknek és jeles íróknak, akik a múltban és a jelenben, levélben és szóban többször tanúságot tettek arról, hogy ebben a kérdésben hasonlóan vélekednék, mint én, de ezúttal hallgattak ...” — veti papírra félig- meddig önigazolásul, magyarázatul. Széchenyihez hasonlítja önmagát, aki a nemzeti önismeretien hasonlóan önkínzó őszinteségű útját javallottá, sürgette kortársaitól (nem véletlenül lesz a Lenni vagy nem lenni keretjátékának hőse is ő). „A nemzetgyalázásnak azt a magasztos formáját művelem, mint Széchenyi István” — írja, megfeledkezve lairról, hogy iá történelem egy bizonyos helyzetében, amikor az események túlléptek koncepcióján, Széchenyi is jóvátehetetlenül magára maradt. Nem iádért, mert az igazság kimondását sürgette, hanem mert csak részágazságokat mondott ki. Magiamagát is próbálja vigasztalni, úgy érzi, hogy élete „'tiszta” lehetett, ha támadói csak ily keveset tudtak felhozni ellene. S újra meg újra igyekszik egyetemes érvényűvé tágítani mindazt, amit Adyról mondott el: „ ... a magyarság csak akkor alkothat nagyot, ha — európai érték lesz, s belül magyar, vagyis e nyelvben lelkedző, ösztönös, fényes(?) és bátor.” De megint nem veszi észre hogy Ady költészetét voltaképp ezek a jegyek teszik egyetemessé és európaivá. Az „európaiság” fogalmát ugyanis Kosztolányi is, de a hozzá hasonlóan gondolkodó humanista írók is úgy értelmezték, hogy az szükségszerűen kizárja a politikus költészet lehetőségét, a humanitást eredeti jelentésétől elvonatkoztatva általános emberivé redukálták, nem vállalva a korban, a társadalmi adottságok, között élő emberért való szolgálat művészi lehetőségét. Babits hatalmas műve, a Jónás könyve, azért válhatok a kor egyik legjelentősebb költői hitvallásává, mert benne épp azt fejezi ki, hogy ez az eszmény, a csak az általános emberi kérdésekre figyelő gesztus nem élég és nem alkalmas arra, hogy a költő teljesítse tehetsége parancsát. Jónás „rühellte” a prófétaságot, s szívében haraggal gondolt az Istenre, mert az újra meg újra prós- fétálni küldte, s nem döntötte romba a bűnös Ninivét. Az Ür azonban arra fi-189