Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)

1976 / 5-6. szám - TANULMÁNY - Rónay László: Kosztolányi Ady-pamfletje és következményei

Kihívásnak szánta az Ady-pamfletet, de maga. is megdöbbent, mekkora vihart kavart. Jobbról és haltról a felháborodás valóságos pergőtüze zúdult rá, és a hatalmas lármából nem hallott ki a néhány egyetértőnek az övéhez hasonló tónusú hozzászólása. Még az emigráns magyarok Is megmozdultak, felháborodott leveleik keresztezték egymást, s egyszerre eszüfcbfe jutott minden: a Pardon-rovattól az Üj Nemzedékiig, Révész Béla írja Mátvany Lajosnak Berliniben, 1929 júliusának legvégén: „Ami az Ady-veszekedlést illeti, elképesztőnek és undorítónak találom. Ma Békéssy elküldte Kosztolányi cikkét, elolvastam és majdnem hánytam ettől az undokságtól. Egy szerencse: buta a barátunk, minden rosszhiszemű szava mögött olyan közönséges és kicsinyes lélek nyilatkozik meg, hogy meg lehet vetni. ,Az írástudatlanok árulása’! Jé! Mit árulnak él laz .írástudatlanok’? Ez a Kosztolányi írástudó, és olyan büszke és önitélt arra a kis műveltségére, mint a hörcsög a téli zsákmányára a magántulajdon szent nevében.” Kosztolányi persze nagyon is jól tudhatta, mint vélekednek róla azok az írók, akik akkor szorultak oda, amikor ő Pardon-rovatban vagdalkozott. Annál izgatottabban várta, várhatta, hogyan rpeagál majd a Nyugat a támadásra. Nyilván nem lepte meg Fenyő Miksa kemény válasza, hisz jól tudta, hogy Fenyő Ady-najongó, aki ezt ugyanolyan nyíltan vallotta meg, ahogy Kosztolányi hivalkodott elfogultságával. Lelhet, hogy fájdalmasan érilratette Fenyő igazsága, mely szerint hosszú-hosszú évek óta készülődött a nagy leszámolásra, s most, az Ady-revízió kezdeményezésével, végre meg is valósíthatta. „... maga szolgáltatott önmagának bizonyságot arról, bogy bátor ernlber — írta megsemmisítő gúnnyal —, amire talán szüksége is volt.” Kosztolányi azonban azt is nagyon jól tudta, hogy Fenyő Miksa nem a Nyugat, még akkor sem, ha egész életét a lapra tette föl. Babits nyilatkozatát várta. És Babits meg is szólalt. (Személyi ügy?) Megszólalt, s noha elismerte, hogy az irodalmi étet telve van hiénákkal, akik állandóan kikezdik azok erejét és tekintélyét, .akik ,,az Érték és Szellem erejét” képviselik, s nyíltan szólt arról, hogy ő is megbélyegezte azt'a primadonnakultuszt, mely lármájával eltorzította Ady igazi nagyságát, mégis érezhető volt, hogy — Ady mellett állt. „Miért éreztem én magamat bántva — írja majd nekrológjában mindkettejük álláspontjának magyarázatát keresve —, mi- tért keltett tollhoz nyúlnom és visszabántanom őt, mikor — igazában híven önmagához, mert álláspontja kezdettől fogva ugyanaz volt, s az őszinte írástudó bátorságával a közvélemény terrorja ellen — kimondta véleményét a nagy költőről, akit ő nem tartott oly nagynak? Valami mély ellentét szólalt meg itt is közöttünk, vagy csak az igazságtalannak tudott kritika ingerelte föl amúgy is rossz egyensúlyú idegzetemet?” E kései töprengés azonban mit sem változtat azon a tényen, hogy Babits okkal védte meg Adyt a támadás ellen. Kosztolányin pedig épp ez a védelem ütötte a legmélyebb sebet. Hisz ő úgy érezte, hogy Adyról nemcsak a maga véleményét mondja el, hanem nőtársaiét Is, kivált épp azo- ikét, lakik ifjúságukban az övéhez hasonló elveket vallottak. Mert az ő világképe, esztétikai élvei, etikai magatartása fő vonalaiban azért változatlan maradt az esztendők sarán. Még akkor is, ha művészetét egyre inkább az élethez, a valósághoz igyekezett közelíteni1. Lelke legmélyén megmaradt büszike és öntudatos latedner értelmiséginek, aki a műveltséget tartotta legnagybb kincsének és érintetlenségét etikája legfőbb tartópillérének. Bizonyos, hogy megvoltak azok a „cimborák és pajtások”, akikről Titkok című tárcájában rajzol megsemmisítő képet, akiknek „mások élete olcsó”, s akik bizonyára összecsippentették a szemüket, amikor a revízióra vállalkozott, hogy aztán ellepjenek mellőle a felháborodás zaját hallva. Valóban szálegyedül maradt, mint A meztelen király című

488