Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)

1976 / 5-6. szám - TANULMÁNY - G. Komoróczy Emőke: A "kollektív individuum" emberi vonásairól: a "szociális ember" belső arculatáról

Nem jelent semmit, hogy különbségek vannak otthoniunk és szerszámaink között mindnyájan a valóság arcát mintázzuk s kudarcaink sem ejthetnek kétségbe Ha ma ledöntenek, holnap újból talpra állunk s jöhet ránk megint újabb vihar kéz a kézben, váll váll mellett nézünk vele szembe * (Munkások) Ezért volt avantgarde: szerette volna, hogy mielőbb itt legyen ez az idő... Azon­ban a hétköznapok lassú változását minden gondolkodó embernek tudomásul kell vennie. — Lelkében a bízó hittel, hogy az új világ, a hajnal „fénytiszta vi­zeiben” megfürdő 'emberek (Köszöntő) tisztákká, erősekké és nyílt szívűekké, igazságszeretőkké válnak — Kassák azt remélte, hogy az emberre szabott em­beri világ szinte természetes módon kialakul. Csakhogy a taktikai (napi poli­tikai) szükségszerűség nem igazodik mindig az 'elmélet útjelzőihez —; ugyanak­kor a szűklátókörű, csak a napi feladatokra néző gondolkodásmód nem ad teret annak a társadalmilag egészséges látásmódnak, amelybe a hétköznapok és a távlat egyaránt beleférnének: a cselekvés a távlati célok szemmel tartásával irányulhatna a hétköznapok átalakítására. A kényszerű hallgatás éveiben már- már megkeseredik a költő szíve: „Most torz vakok vagyunk mindannyian. Beton gátakat emeltünk és nem láthatók, akik tegnap nagy útra készen elindultak, céltvesztettek a korommal mázolt ég alatt.” (Erdei csönd) De akinek olyan szilárd közösségi gyökérzete van, mint Kassáknak — az nem veszítheti el erejét, teremtő aktivitását soha. * A 60-as években már nyugodt derűvel, a helyét érző ember biztonságával tekint szét maga körül: „...a mérleg kiegyensúlyozottan játszik kezemben s mindenkit testvéremnek nevezek..(Gazdag vagyok) 1963-as kötetének címe: Vagyonom és fegyvertáram. Mintha most elő­ször érezné igazán, hogy hazatalált: számbavesZi. konkrét teendőit, keresi az „itt és most” által kiszabott lehetőségek keretein belül az ő feladatát. Költészete megőrzi „valóságlényegét”, s tudja: van kiért, kinek énekelnie ma is. „A süke­tekért, a vakokért, a hitetlenekért, az együgyűség áldozataiért”, „azokért akik halálba ugranak a hegycsúcsról s azokért is, akik nem mernek előbújni a bar­langiból”. Vállalja értük, helyettük, velük az „otthonteremtés” munkáját, mert bízik benne, hogy dalától majd néhányon (sokan) képessé válnak arra, hogy elindul­janak „á part felé ahol korunk anyaméhe vajúdik ahol a földbevetett mag csírát fog ahol a pásztor nem hagyja cserben a nyáját ahol az ember ráismer embertársára .. (Költészetem) 475

Next

/
Oldalképek
Tartalom