Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)

1976 / 5-6. szám - TANULMÁNY - G. Komoróczy Emőke: A "kollektív individuum" emberi vonásairól: a "szociális ember" belső arculatáról

— káros vagy fölösleges — „Muzsikák és fényességek” szólnak szavaiból (hozzánk; egyszemélyben volt „toronylámpa” és „bányamunkás”: bevilágította az utakat, de vállalta a legnehezebbet is: behatolni az emberi lelkek legmélyébe s ott kigyújtani a jövő lámpásait. „ ... Sajnos nekünk a legjobb barátaink értelmét is át kell alakítanunk ..meg kell tanítani az embert látni, eligazodni a maga, a környezete s a világ dolgaiban. Emberségben, tisztaságban évtizedekkel — talán évszázadokkal megelőzte korát. — Nem csoda, hogy annyi ellenfele volt: aki nem hitt az ember megváltoztathatóságában, csakis értetlenül szemlélhette az ő törekvéseit. — Pedig az ember valóban megváltoztatható: csak türelem s roppant belső erő, a személyiség sugárzása kell hozzá. Ezt bizonyította Kassák az emigrációiból való hazatérte után: a Dokumentum s a Munka olyan centrwm kívánt lenni, amelyből az emberformálás erői szertesugároznak. S e sugarak ereje elhat máig is, s még tovább. Kassák alakja egyre élőbb lesz, amint közelítünk (a gazdasági-társadalmi feltételek megteremtésével) egy emberibb valóság megteremthető, reálisabb körvonalazódásához.

Az 1931-ben megjelent, s már a hazai valóság talajából kinőtt „35 vers” József Attila kritikája nyomán vált hírhedtté (számozott versek 66—100-ig). Szerzőjüket az ifjabb költőtárs szolipszistának, szubjektivistának nevezte, — úgy vélte, e verseknek „nincs értelme társadalmasan”. Mondanunk se kell, e bírálat alapjai mennyire tévesek; egyszerű verselemzéssel bizonyítható. — Inkább a megbántottság sérelme s a korabeli pártsajtó általános véleménye bírhatta rá József Attilát ilyen kritika megírására, semmint a versanyaggal való elmélyült ismerkedés. Mentségére legyen mondva: a kar vitaanyagában ennél nagyobb vétkek, gyilkosabb hatású félreértések is előfordulnak — nem kell mást lemlíteniink, csak Páfcozdy Ferenc József Attila — kritikáját. Inkább e helyzet tragikuma tanulságos a számunkra: az emberélet különböző fázisaiban lévén, még a legnagyobbak s a bensőleg valóban összetartozók sem találhattak egymásra. — József Attila „megbánta” és „visszavonta” ez övön aluli ütést; mégis kettejük konkrét, személyes kapcsolatában már nehéz volt ennek nyomait eltörölni. Kassák maga József Attiláról soha nem nyilatkozott ellenségesen; bár nem értette meg ő sem, és nem tudta felmérni kellően a fiatal költő teremtő zsenialitását. Csak később (s már későn) ismerte fel, hogy az ő életművében a költészet és társadalmiság újfajta szintézise született meg: a szocialista líra objektívebb, tárgyiasságban bővelkedő, az embert a küső világ részeként vizsgáló, mégis az emberi benső s a valóság-környezet újjászületett harmóniáját intellektuálisan megélő s így előrevetített totalitás. — Így is mondhatnánk: Kassák kimunkálta az ember útját, az Emberré-válás (a humanizáció folyamatának) mikéntjét; József Attila pedig már odaképzelte az ember köré az új világot is, amelyben megvalósult (mert megvalósulhatott, hisz megvoltak hozzá az emberi feltételek) a szabadság-szülte Rend szép harmóniája. Mindketten a jövőben éltek — ezért nem értette őket jelenük. József Attila felvázolta annak a világnak a képét, amely felé az embernek törekednie kell; Kassák pedig megmutatta: miként törekedjünk, hogy törekvésünk eredményes legyen. Hogy meg is teremthessük ez emberi világot. — Hogy, mindezt gazdasági—politikai harcnak kell megelőznie? Ezt is tudták mindketten, egy ideig élték if mindketten. Végül azonban az embernek mégis vagy ezt, vagy azt az utat kell,választania: a politikusit — vagy a művészit. (Révaiék pl. annak idején egyértelműen a politikusit választották.) Hogy ki melyiket választja, ez elsősorban pszichikai, emberi alkatán, tehetségének sajátos vonásain múlik. — A napi feladatok keretei olykor lehatárolják a szemhatárt; a „közeire nézés” elhomályosíthatja a „tá472