Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 5-6. szám - TANULMÁNY - G. Komoróczy Emőke: A "kollektív individuum" emberi vonásairól: a "szociális ember" belső arculatáról
igénnyel. Innen a versek mély emberi fájdalma, (benső fénye, a szépség és szomorúság csöndes egyszerűsége. „ ... Ami a legtnagikusaibb az életben az az egyenes vonal>.-:— saj-dul fel (benne a kín: mert tudja — ő nem képes letérni az egyenesvonalúság útjáról. A könnyedebb tehetség mindenkor megtalálja ,/kifutásának” módját, — neki vérrel, fájdalommal, önpusztító magánnyal viaskodva kell (beírnia magát a sors könyvébe. — (Nem csodálhatjuk hát, hogy az abszurditás dadaista vallomásai törnek fel belőle: „ ... egy szerencsétlen megpróbálta a fából vaskarikát és beletörték a fogai.. „... a költő azonban egész bátran a feje tetejére állhat egyszer majd eljön értünk a halál.. Vagy a számtalanszor megbotránkozással s felháborodással idézett verssor: .a szavak nem azért vannak hogy tartalmat hurcoljanak mint a zsákhordók ...” E versek hátterében az élmény mélyrétegeit kell felkutatnunk s észrevennünk a rejtett sóvárgást: újra hitet, erőt nyerni, a küzdést újra kezdeni... — S talán mintha túl is jutna lassanként a nihil válságán. — 1922, A ló meghal, a madarak kirepülnek c. poémája: a személyiséggé szerveződés folyamatának a magyar irodalomban páratlan lírai rögzítése. Bármi történjék: a költőnek énekelnie kell, — jut el a végső konklúzióhoz. „Bizonyos, hogy a költő vagy épít magának valamit amiben kedve telik, vagy (bátran elmehet szivar- végszedőnek.” S ha a madarak lenyelik is hangjukat (nyugodtan eszünkbe juthat Tompa biztatása — A madár, fiaihoz —: fiaim, csak énekeljetek!..., érzékelvén a még mélyebb fájdalmat, miikor „száraz ágon hallgató ajakkal” ülnek az énekesek is!), — a természet, az élet akkor sem hal meg: „a fák azonban tovább énekelnek...” Talán ez ad erőt a továbbéléshez mindazoknak, akik nem metszik el mesterségesen a természetes éleibe ágyazódás szálait maguk körül. Itt, e poémában már felsejlik az új feltámadás lehetősége: az életet vállaló erő felülkerekedése a halál lényein. Az 1923-ban megjelenő Űj versek s a MA 'képanyaga (a Moholy-Nagy Lászlóval közösen kiadott Üj művészek könyve) mutatják: Kassákban „a rendtevés, az építés törvényének” erővonalai mentén fokozatosan rendeződik a kuszaság; konstruktív irányban dolgozódnak fel az ellentmondásos élettények. Legyőzi a káoszt önmagában — így a későbbiekben már egy harmonikusan rendezett benső világot tud műbe sugározni. A korszerű önkifejezés lehetőségeit tapogató, a maga belső világát adek- vátan kivetíteni kívánó művész nem veheti figyelembe a kortársi értetlenkedést — hisz akkor sose születhetne meg az új s újabb művészi nyelv, ö magabiztos volt, mert tudta, mit akar; tudta hogy amit teremt: társadalmilag fontos és korszerű. Ezért nem törődött azzal, hogy az aznapi ízlés kívánalmainak eleget tesz-e; 6 azzal sem-, hogy kísérleteit elutasítóan fogadják. Tudta: beérik még a termés, kicsírázik s felnő az'elhintett mag. Ö a mi mai jelenünk számára dolgozott: művészete érthetővé teszi számunkra, s emberileg közelebb hozza hozzánk azt a kort, melyben ez alkotások megszülettek. — Verseiben s képeiben egyaránt a harmóniateremtés igénye; az eszmei viaskodásokban, a csalódásókat s fájdalmakat legyűrő napi harcokban kiküzdött rend szépsége és teljessége a legmeg- kap>óbb. Az iszonyat feltárása, hogy megértsük: szükség van a rendre, a fényre, az emberség melegére; (hisz enélkül „didergünk a világtalanságban”, „sírunk az 470
