Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)

1976 / 5-6. szám - Tóth Elemér: Magyar dicséret Buda szobrairól

minden suhogások a rengetegben, rácsos villámok a mennyben, borulások a párában.

Ugyan, hosszútűrő az idő, fölfoghatatlan tündöklése a csöndnek, ember és nemzetek határa benne kitűzve.

Kik ezek a kőben?

Magasztaltassék Buda hajdani napja

a szikrás udvari fényben,

álompaloták,

álomtermek,

álomkápolnák kövei

kibuttak a földből,

Napunk nincs,

de bennük itt a Sugárzás,

mint Esztergom festékes falában.

buzgalmas prágai Szent Györgyben,

birodalmas Képes Krónikában,

lágy lapjain, aki országol,

aki őriz,

aki ír,

vagy akár csak másol, aki bánik a habarccsal, emelődarut állít.

Imhol, a királyi termek lovagjai heroldjaikkai, könyves püspök lép fejedelemmel, próféta szól,

vagy inkább egy szent, egy apostol, egymásra nézők, kőben díszelgők, fényes sereglet pompás birodalomban.

Ugyan, dicsérem Aquila János színes lovagjait, kik kővé váltak itt Velemérről

— vagy inkább ezek lettek ott képpé —,

Nagy Lajos király,

Zsigmond udvari maradékát s akik faragatlanul

— itt láthatatlanul — éltek.

Magasztaltassék a faragatlan kő, testetlen fal,

eleim kunyhója, közelebb bozsgó Bécshez, mint boldog Budához, tiszteltessenek az elődök, akiknek selymet szőtt sárból az eső, akikre rárontott, mint kék suber mögül,

409